Mobiltech

Új modulos csúcstelefon került a piacra, retteghet az Apple

  • Szerző:nuus
  • 2017.05.31 | 15:19

Manapság, ha új okostelefont dobnak a piacra, valami nagyot kell villantania hozzá, hogy egyáltalán észrevegyük. Az Essential Phone három fronton is megugrotta az ide vonatkozó küszöböt: extrém kinézet, erős belső adottságok és az Androidot kitaláló Andy Rubin fejéből pattant ki.

Már a neve is jelzi, ez lehet a modern ember következő alapkelléke a mindennapokhoz, hiszen az Essential Phone mindent tud, amit egy telefontól elvárunk, új lendületet hozva a modulos telefonok világába. Igen persze, másokat is fel lehet hívni vele, de az csak a sokadik szempont, ezt már régóta tudjuk.

Teljes kijelzős előlapját semmilyen felesleges gomb, logó, vagy bármi oda nem illő elem nem rontja el, egyedül a szelfi-kamera kialakítása furcsa. De csak elsőre. Az Android és az új telefonszenzáció közös szülőatyja, Andy Rubin ugyanis teljesen logikus választ adott rá a Recode’s Code konferencián.

“Ki nem állhatom azokat a szelfi-kamerákat, amiket betesznek a kijelző aljára. Akármit csinálok, a képen kizárólag az orrom látszik majd.”

Joggal merül fel a kérdés, nem kavar-e majd be a kijelző tetejének kivágása, például egy videó nézése közben? Lelőjük a poént, nem fog.

“A kijelző 19:10-es, így a 16:9-es videók minden részlete tökéletesen látszik majd rajta”

A törésteszteken remekül szereplő külcsín mellett persze a belbecs is fontos, az Essential Phone Qualcomm 835-ös processzorral, 4 GB RAM-mal és 128 GB memóriával indít, ezt a vasat nem lassítja le pár egyszerre futó program.

A telefonhoz tartozó extrák láttán még jobban lázba jön az egyszeri vásárló és a rutinos telefonguru is, a külsőleg csatlakoztatható 360°-os kamerától a mágneses konnektorig terjed a skála, mindegyik a telefon akksiját használja, így nem kell külön-külön tölteni az egyes elemeket. Okos megoldás ez is.

Mielőtt nagyon beleéli magát bárki, az Essential Phone egyelőre csak az USA-ban kapható, 699 dollárért, de reméljük hamarosan áthajózza az óceánt és testközelből is megcsodálhatjuk. Küllemét és tudását elnézve kelendő lesz, az már egyszer biztos.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.