Mobiltech

Kétszázmillió dollárért vettünk appokat karácsonykor

  • Szerző:nuus
  • 2017.12.30 | 10:46

A legtöbben játékot vesznek az új mobiljukra, a régi mobiljukra, a szeretteik készülékeire. A játék a minden.

Megszoktuk, hogy az appok olcsó kis egy-két dolláros vackok, amelyeket gondolkodás nélkül veszünk meg. Érdemes kizoomolni egy kicsit: idén karácsony napján közel 200 millió dollárért vettek appokat az emberek. Ráadásul ez a szám 12 százalékkal magasabb a tavalyinál, szóval igazán jó éve volt a fejlesztőknek.

Az adatokat a Sensor Tower elemzőcég adta ki. Szerencsére egy egyszerű bontást is közöltek: 158 millió dollár játékokra ment el, a fennmaradó 38 millió dollárral kellett beérje az összes többi kategória. Érdemes észben tartani, hogy ebben a 38 millióban a mobilon vett Netflix, HBO Go és Spotify előfizetések díjai is benne foglaltatnak. Az összesített szám egy ok miatt nem pontos, a kínai androidos alkalmazáspiac teljesítményét nem tudták beleszámítani.

Amellett, hogy még mindig nő a kereslet az appokra, vannak változások is. Az elemzés szerint a felnőtt színezős alkalmazások idén már előfizetéses rendszerben, folyamatosan frissülve működnek, míg korábban egyszer kellett díjat fizetni a programért.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló