Tudomány
Arcfelismerő programmal mentenének veszélyeztetett állatfajokat
Több mint 100 fajta lemúrt ismer fel a szoftver, amit biológusok és programozók fejlesztettek ki azért, hogy veszélyeztetett fajok megmentéséhez járuljanak hozzá. Más állatfajtákkal is használni fogják.

A frappánsan LemurFaceID névre keresztelt program 98.7 százalékos pontossággal ismeri fel a lemúrokat, akik az emberekhez hasonlóan eltérő arcvonásokkal rendelkeznek. Így képesek diszkrét módon követni és vizsgálni akár több generáció tagját is, hosszú távon pedig a főemlősök fennmaradását is elősegíti a szoftver.
Költségkímélő, gyors és pontos módszer arra, hogy hosszú távon kutathassuk a veszélyeztetett fajok életét
– mondta a lemúr-azonosítóról Anil Jain biometrikai szakértő. Emberekre fejlesztett arcfelismerőből alakították át, 462 állat képét használták fel hozzá, főként vöröshasú lemúrokét.
Eddig más külső tulajdonságra – sérülések, sebek, a testük mérete és formája – hagyatkoztak a kutatók az állatok beazonosításához. Ezeket hosszú távon nehéz nyomon követni, és sokkal állatbarátabb megoldás is, mivel egy lemúrt sem kell elfogniuk ahhoz, hogy vizsgálhassák-megfigyelhessék őket.
Számtalan adathoz hozzájuthatnak így a lemúrokról – megismerhetik az élettartamukat, szaporodási szokásaikat, és a fajukban előforduló születési és halálozási rátát is. Olyan információkhoz juthatnak hozzá, amelyek hozzásegíthetnek minket más emlős csoportok létfenntartásához is.
Még sok teszt vár a szoftverre, de a készítők biztosak abban, hogy hasznos lesz. A jövőben majom-és gibbonfajtákra is ki hasonlót fejlesztenének. Kutatók szerint a főemlősök több mint 60 százalékát veszélyezteti a kihalás, ezért nagy szükség van az olyan előremutató, a fajok életéről sokat eláruló megoldásokra, mint a jelenlegi.
Forrás: Verge
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.