Tudomány

Hoppá! Találtak egy cápát, ami szívesen eszik növényeket

  • Szerző:nuus
  • 2018.09.05 | 20:21

Eddig megahúsevőnek tartották, de a kerekfejű pörölycápa mindenevő, ez az első cápafaj, ami nem csak hússal táplálkozik.

Kép: 123rf

A kutatást két amerikai egyetem bonyolította, amelyből kiderült, hogy ezek a pörölycápák mindenevőek. Rájöttek, hogy a cápák teste megemészti a tengeri növényeket, ezzel cáfolják a korábbi tévhitet, miszerint a növényi táplálék csak véletlenül került a cápák gyomrába, miközben tátott szájjal halak után kutattak az algák között.

60 százalék növényt, és 40 százalék húst találtak a vizsgált cápák gyomrában.

Na meg különleges enzimeket, amelyek a növényi táplálék emésztését segítik. Sőt, arra is fény derült, hogy a cápák könnyebben megemésztik a növényeket, mint a pandák.

Ettől persze nem kell cuki állatként tekinteni a cápákra, ugyanis a legtöbbjük ugyanolyan szívesen megenne téged, mint a tengeri algát, ide értve a kerekfejű pörölycápát is. Na meg az ökoszisztémában is komoly szerepet játszik a mindenevőségük, mert ha az megbillenne, a mindenevő állatok ki tudják egyensúlyozni azt, mivel elvannak a hússal és a növényekkel is.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.