Tudomány
Beszarás! Az ürülék a jövőnk, ami valójában nem olyan rossz hír
Amerikai tudósok kifejlesztettek egy módszert, amellyel a csatornák szennyvizéből, azaz akár a fekáliából is üzemanyag nyerhető.

A trágyázás jótékony hatásait eddig is ismertük, illetve van már technológia, amellyel le lehet csapolni a komposzt erjedése során keletkező hőt is.
Most az újrahasznosítás egy új szintjét lépi meg a lefolyó tartalmát nyersolajjá konvertáló eljárás – írja a Gizmodo. A washingtoni Pacific Northwest National laboratóriumának dolgozói mit meg nem tesznek az emberiségért, mikor hidrotermikus cseppfolyósítás – azaz magas nyomás és hőmérséklet alkalmazása – során érik el, hogy kvázi olajjá főzik a bélsarat. A folyamat gyakorlatilag leképezi azt, ami Földünk belsejében is lejátszódik; igaz, évmilliók helyett most percek alatt.
Így a végén még Kula Bácsi dala beigazolódik:
A végeredmény, a folyékony „biocrude” (bio-ürülék-üledék? kommentben várjuk a javaslatokat a magyar elnevezésre) nevű anyag hasonlít a petróleumhoz.
2013-ban már koreai szakemberek is belevágtak hasonló vállalkozásba, ahol kólibaktériumból nyertek gázolajat. Amerikában pedig márciusban az UCLA kutatói jelentették be, hogy ürülék-üzemanyag előállítással szeretnének foglalkozni. Felmerül persze, hogy a székletből is a környezetszennyező olajhoz hasonló üzemanyag jön létre. Annyival jobb a helyzet, hogy nem régmúlt időkben megkötött szén-dioxid szabadul fel az elégetésével, hanem az, amit pár hónapja kötöttek meg a növények, majd fogyasztottak el az állatok és az emberek.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.