Tudomány

Az agymosás jóra is használható, de mindenképp működik

  • Szerző:nuus
  • 2017.12.11 | 12:13

Gyakran halljuk a figyelmeztetést, hogy ne ítéljünk első látásra, most azonban a szakemberek egy olyan új módszert is találtak, amely segít abban, hogy megváltozzon a képünk valakiről, akivel nemrég ismerkedtünk meg.

Az agymosásra is alkalmas technika lényege, hogy a szakemberek képesek arra, hogy egy-egy arc láttán pozitív vagy éppen negatív asszociációkat ébresszenek bennünk. A kutatók a felmérés során sikeresen manipulálták a résztvevők érzéseit, miközben ők észre sem vették, hogy manipulálják őket.

Az új technika neve „dekódolt neurofeedback”, röviden DecNef. Lényege, hogy a szakemberek MRI-scan segítségével figyelik a releváns agyterület működését, így feltérképezik, hogy milyen érzések kapcsolódnak egy-egy először látott idegen ábrázatához. Ezután az alany olyan feladatot kap az arc megfigyelése közben, amelyért jutalom jár. Közben a résztvevőt a valóságban azért jutalmazzák, amikor olyan agyi aktivitást mutat, amilyent a szakemberek várnak, s ez az érzés automatikusan rögzül, mikor az arccal újra találkozik.

A módszer persze nem agymosásra használandó. Ha valaki nagy traumán esik át, és szenved az ehhez kapcsolódó emlékei miatt, a szenvedés csökkentése a cél. Ha ez a legkisebb mértékben is sikerül, már okunk van az elégedettségre

– fogalmaz a kutatást vezető Takeo Watanabe professzor, a Brown University munkatársa.

Nyitókép: pixabay.com

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló