Tudomány
Halálos influenzajárványtól tart Bill Gates
A milliárdos szerint a világ még nincs felkészülve egy igazán komoly járványra, ez kiderült az ebola és a zika esetében is.
A Microsoft alapítója mostanában a milliárdjai emberbarát célú elköltésével van elfoglalva. Ebben a minőségében hívták meg a BBC rádióműsorába, ahol Anglia tisztifőorvosával beszélgetett. Azt mondta: keresztbe tett ujjakkal szurkol, hogy a következő tíz évben ne törjön ki új, halálos influenzajárvány, mert a világ jelenleg „kissé sebezhető” ilyen szempontból.
Bill Gates alapítványa egyebek mellett az egészségügyre, a betegségek legyőzésére szán nagyon sok pénzt. Szerinte a Zika- és az Ebola-vírus okozta járványok megmutatták, hogy a rendszer mennyire nincs felkészülve az ilyen kihívások kezelésére.
Sally Davies tisztifőorvos azt mondta: nemrég modellezték egy új, „csúnya” influenzajárvány kitörését, és a brit egészségügyi rendszer „elég jól felkészült”, de így is legalább fél évbe telne az oltóanyag kifejlesztése.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Mikor olvashatjuk a következő hírt:
“Mészáros Lőrinc (volt, van, lesz gázszerelő) alapítványa ételt oszt a Blaha Lujza téren a rászorulóknak!”?
(Soha, hiszen Magyarország (sokkal) jobban teljesít és így nincsenek rászorulók.)