Sorozatok

Nem ezt vártuk a Trónok harca legnagyobb csatájától – Értékelés és spoilerhegyek

A rész szuper volt, viszont nem úgy lett vége a csatának, ahogy számítottunk rá. Ha még nem láttad, innen semmiképp se olvass tovább!

HBO

Talán a Trónok Harca eddigi legfontosabb epizódján vagyunk túl. Meghalt néhány fontos karakter, annál több túlélte, próféciák teljesültek be és váltak érvénytelenné. Nézzük sorban!

Ki halt meg?

Sajnos búcsút kellett mondanunk Bánatos Eddnek, aki utolsó csapásával megvédte Samet, ami az életébe került. A Mormont-ház két utolsó tagja is életét vesztette a csatában. Lyanna az előző részben elmondta Jorah-nak, hogy nem fog a kriptában ülve kötögetni, miközben mindenki odafent harcol.

HBO

Végül ő állította meg az óriást, ami betörte Deres kapuját, megölt több tucat embert, majd Lyanna odalépett hozzá, az óriás pedig felemelte, és összeroppantotta. Az utolsó erejével szúrta szemen és ölte meg, a sérüléseibe viszont belehalt. Jorah Mormont a csatatéren halt meg, miközben Daenerysnek segített életben maradni, aki nélkül A Sárkányok Anyja meghalt volna.

Beric Dondarriont már vagy hatszor vissza hozta az életbe a Fény Ura, most megtudtuk, miért. Ő mentette meg Aryát, akit bátran ki merünk nevezni az epizód hősének.

Theon Greyjoy-t nagyjából mindenki eltemette már a második rész végén, amikor elvállalta, hogy ő megvédi Brant a varsafánál. Végül ketten maradtak, Theon pedig utolsó leheletével nekiszaladt az Éjkirálynak, aki könnyedén leszúrta, de így megvolt a hősi halál, ami nagyjából kijárt neki.

HBO

Így Bran egyedül maradt az Éjkirállyal és néhány mással. Aztán jött Arya, és egyszerűen mellkason szúrta a karaktert, akitől másfél évada retteg az egész Hét Királyság, Cersei-t és a csalósait leszámítva.

A harmadik rész utolsó jelenete Melisandre öngyilkosságáról szól, Deres kapuja előtt. A vörös papnő kisétált a várból, nyomában Davos-szal, aki már nyúlt a kardja felé, hogy végezzen vele Shireen feláldozása miatt. Melisandre viszont levette a nyakláncát, ami fiatalon tartotta, majd elporladt. Szóval meghalt hat főszereplő, meg az Éjkirály.

Megdőlt Azor Ahai próféciája

A jóslat szerint Azor Ahai egyszer már győzedelmeskedett a holtak felett, és elvileg most újra el kellett volna jönnie. Hát, nem így történt. Amennyire tudni lehetett, Azor Ahai lehetett volna Dany vagy Jon, végül Arya végzett az Éjkirállyal azzal a tőrrel, amit Brantől kapott.

Na, és itt érdemes feltenni a kérdést, hogy Bran mégis mennyit látott a jövőből. Elvégre az Éjkirály körüli szálakat ő mozgatta, elvégre ő akart kimenni az istenerdőbe. Talán látta már előre, ahogy Arya megmenti? Bran jó sok időt töltött az előző Hollóval északon, mi, nézők pedig elég keveset kaptunk eddig Bran képességéből. Mondjuk ha ő tehet az Éjkirály haláláról, valószínűleg nem kap akkora szerepet az utolsó három részben.

Na, most kezdődik a trónok harca!

Miközben Deresnél meghalt szinte az összes dothraki, a makulátlanok és a többi sereg jó része, Cersei Királyvárban méregette az Arany Kompániát Euronnal. Tehát Daenerys mellett nem sokan maradtak a zsoldoshadsereg húszezer katonájával szemben, és mint az tudjuk, a megmaradt két sárkány ellen is találtak fegyvert, egy lándzsavetőt.

A harmadik rész végén néhányan szorult helyzetben voltak, például Szürke Féreg, Brienne, Jamie, Thormund és Sam, de őket lehet látni a negyedik rész előzetesében. Tehát ők jó eséllyel részt vesznek majd a Trónok harca utolsó összecsapásában, amikor már nem a túlélés, hanem a trón a tét.

Összességében kicsit hollywoodi befejezése volt a sorozat legnagyobb csatájának, igazán fontos karakter nem halt meg, viszont a legtöbb teóriagyártót és nézőt meglepték azzal, hogy Deres nem esett el, az Éjkirály pedig meghalt. Ettől függetlenül ne felejtsük el, hogy a sorozatból még hátra van három rész, ahol rengeteg meglepetés érhet minket. Cersei, az új főgonosz rajta van Arya listáján, A Cleagne-fivérek még nem harcoltak egymással, na meg egy prófécia szerint Cersei egy testvére keze által fog meghalni.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.