Sorozatok

A Trónok harca színészei ki vannak bukva a sorozat kiábrándító vége miatt

  • Szerző:nuus
  • 2019.05.15 | 15:18

Bár az a munkájuk, hogy dicsérjék a produkciót és ne áruljanak el semmilyen konkrét részletet, azért ordít a reakcióikról, hogy ki vannak bukva a végjáték miatt rendesen.

Emilia Clarke nem is nagyon tagadja, hogy nem tudja elfogadni, ahogy a sorozat végetér, Peter Dinklage pedig eléggé kétértelmű üzenetet fogalmaz meg enyhén vontatottan, ám kicsit már talán túl is játszva szerepét:

“A Trónok harcának nincs két jobb írója, mint David Benioff és D. B. Weiss”

– szögezi le, amit persze értelmezhetünk optimistán, miszerint nem is lehetne náluk jobbat találni, annyira tökéletesek, de érthetjük úgy is, hogy George R. R. Martin sajnos nem vállalta, hogy megírja a befejező opuszt (ezért be kell érnünk a két közepes írócskával, akik a karakterfejlődést nemigen tartották szem előtt az utolsó évadban, így Dany tulajdonképpen minden előzmény nélkül őrült meg teljesen).

A legőszintébb egyébként Kit Harrington reakciója, aki kerek perec közli:

“Csalódtam”

– majd persze magyarázkodni kezd, de akkor is na.

Ez azért elég vacakul hangzik, úgyhogy csak remélni tudjuk, hogy nem az a Trónok harca vége, hogy Jon Snow, alias Aegon Targaryen megöli az őrült királynővé vált Daeneryst, és kénytelen-kelletlen maga ül a vastónra, hogy azért mégse népirtó diktátora legyen a hét királyságnak…

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Egészség
Így tudod elkerülni a sót
  • szerző:nuus
  • 2019. 05. 19.