Sorozatok

A Gyűrűk ura sorozatból összesen öt évadot rendeltek be

  • Szerző:nuus
  • 2018.06.04 | 18:19

A sorozatot az Amazon készíti majd, és két éven belül be kell mutatnia az első évadot. A 250 millió dolláros üzletet az Amazon a Netflix elől halászta el, és a Tolkien örökséget kezelő céggel, a könyvet kiadó Harper Collinsszal és a mozifilmet gyártó New LIne Cinema-val kötötte meg.

Ha valaki attól fél, hogy ugyanazt fogjuk 5 évadon keresztül nézni, amit már a moziba is láttunk, az megnyugodhat. A készítők szerint ugyanis Tolkien világa olyan szerteágazó, és annyi történet van még a függelékben is, hogy abból simán kihozható az 5 évad, és az egésznek csupán egy szelete lesz majd a Gyűrű utáni hajsza.

Az első évad állítólag mindössze az ifjú Aragorn története lesz, azt meséli el, hogyan lett belőle az a hős, akit a mozifilmekben megismerhettünk. A sorozat egyébként, óvatos becslések szerint is nagyjából 1 milliárd dollárba fog kerülni, hogy pontosan vissza tudják adni mindazt, amit Tolkien annak idején a papírra vetett. A különleges látványvilág különleges befektetést igényel.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló