Sorozatok

Netflixeznél? Itt van három európai sorozat amit javaslunk

  • Szerző:szaboakos
  • 2020.09.05 | 17:54

Ez a három európai Netflix sorozat garantáltan nem okoz majd csalódást!

Suburra: Véres Róma

Stefano Sollima 2015-ben készült Suburra című nagyjátékfilmje a római alvilág, a politika és a vallási döntéshozók összefonódásait és az örök várost mutatja be, kétségtelenül az utóbbi évek egyik legerősebb olasz maffiafilmje volt. A filmet az olasz Netflix bontotta ki, és készítette el a film előzményének tekinthető sorozatot.

Nem akarunk semmit elárulni, de azért nézzétek meg a trailert, az alkotók mesterien játszanak a feszültségkeltés eszközeivel, a sorozat kiszámíthatatlan. A Suburra határozottan megáll a saját lábán sorozatként. Akár a sztorit, akár a képi világát vagy a zeneiségét nézzük, minden tekintetben kiemelkedő sorozatot kapunk!

Berlin kopói

A sorozat rendezője és megalkotója Christian Alvart a főbb szerepekben pedig Fahri Yardim és Felix Krammer láthatóak. Az első epizódot 2018. december 7-én adták először miután a munkálatok 2017-ben megkezdődtek. Német sorozat, de ízig vérig akciódúc izgalmas, kiszámíthatatlan és elég erős kérdéseket boncolgat.

A sorozat középpontjában két berlini rendőr áll: a német Kurt Grimmer és a török származású Erol Birkan nevű nyomozópáros. A történet a német csapatban játszó, de török származású Orkan Erdem meggyilkolásával kezdődik, akinek halála miatt gyanúba keveredik a helyi neonáci szervezet, a török szurkolók, akik ellenezték az igazolását a német csapathoz s klub vezetői is. A jellemfejlődés mindenképpen izgalmas, és végig képes volt lekötni, amit kevés sorozatról lehet elmondani.

Biohackers

A Biohackers nem akar több lenni, mint egy rövid, és meglehetősen szórakoztató sorozat, ahol az eredetiség és a remek témaválasztás is megvan. Modern, de mégis merít a klasszikusokból. Szintetikus biológia, génvektorok, génterápia, sőt, bodyhackerek, na ezek azok, amik a klasszikus thrilleres vonalban ritkán tűnnek fel, itt viszont igen. És pont ettől lesz menő és trendi ez a sorozat.

Egyáltalán nem unalmas, és hozta azt a szintet, amit egy ennyire jól felépített sorozattól várunk, még akkor is ha szakmai kérdések merülnek vele fel. Nem tudom, mikor láttam utoljára ennyire fiatalosan trendi sorozatot, ami ilyen jól reflektál az elmúlt évekre. Érdekes a modern biohackelős megközelítés, én mindenféleképpen várom a második évadot, a részek nem hosszúak, így akár egy hétvégi nappal le is lehet zavarni.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Belföld
Ilyen időre készülj holnap
  • szerző:nuus/MTI
  • 2020. 10. 19.