Sorozatok
Itt az 5 legjobb horrorsorozat, amikre élvezet rettegni
A tévés horrortartalom manapság sokkal változatosabb és gyakran még élvezetesebb is, mint a mozis. Bemutatjuk az őszi kínálat érdekesebb új indulóit.
Míg a moziban jórészt még mindig a found footage és/vagy szellemes filmek viszik a prímet a trancsírcirkuszok mellett, és más szinte alig akad, addig a tévében gyönyörködtet a változatosság. 7. évadjára igazi nagyvaddá nőtte ki magát az American Horror Story, pörög a Scream és a Scream Queens a sikoltozós tinihorrorok kedvelőinek örömére, a boszokrányos Salem pedig most kezdett a 3. körrel. És ez persze nem a teljes kép, pláne, hogy minden évben akadnak friss húsok is.
The Exorcist
Adva van egy klasszikus amerikai horroregény és az abból készült film (valamint a folytatásai), mindkettő 70-es évek eleji (a könyv ‘71-es, a film ‘73-as), ám a sztori kultusza ma is tart. Ez lehet az oka annak, is, hogy most tévésorozat formájában született újjá.
Két pap, egy fiatal és kissé naív mexikói, valamint egy kiégett, középkorú, egykori ördögűző fognak össze, hogy megmentsenek egy családot a rájuk fenekedő gonosztól.
A feldolgozás filmes igényű, a hangulat borongós, a lassúság pedig egyre jobban izzó feszültséget hordoz magában.
Akkor is érdemes bepróbálni, ha a hited egyébként nem lenne elég erős egy démontámadás esetén.
Freakish
Általában véve az a baj a tinihorrorokkal, hogy mind ugyanazt a sémát járja körbe ugyanazokkal a feláldozásra kész típusfigurákkal, és csupán a hóhér személye mutat némi változatosságot.
A nagyszámú tévés indulók a bevezetőben már említett két legsikeresebbje ráadásul a Sikoly köpönyegéből bújtak elő, azt majmolják – több-kevesebb sikerrel (néző akad, kreativitás alig). A Hulu új sorozata szerencsére nem ül fel erre a vonatra, hanem más irányba indul, és már ettől sokkal szimpatikusabb.
Egy vegyiüzem köré épült kisvárosban járunk, ahol egyik nap megtörténik a legrosszabb: valami elszabadul. A katasztrófát mindössze az edző és néhány diák éli túl, akik a város melletti hegyen álló iskolában rekednek. A kérdések innentől a szokásosak: mi történt, hogyan lehet kijutni a szorult helyzetből, és hogy ki éli túl a tortúrát.
A tévés Screammel és a Scream Queensszel ellentétben
a Freakish nem akar mindenáron menő lenni, nem vicceli el a rémmesét, és nem is túloz.
A figurák hétköznapiak, a reakciók úgy szintén, nyoma sincs benne a másik kettőre jellemző mesterkéltségnek. A 10 darab 22 perces rész gyorsan fogyasztható és emészthető, egy esős-szeles, hideg vasárnap délutánra/estére tökéletes szórakozás.
Channel Zero
Az American Horror Story a tévés horrorantológia műfaját élesztette újra, és újította is meg, úgyhogy várható volt, hogy majd valaki más is megpróbálja. A Channel Zero a SyFy csatorna sorozata,
a koncepció szerint pedig minden egyes évad egy-egy híres creepypasta-t fog feldolgozni.
Ha nem vagy végtelenül menő a horrorban: a creepypasta egy neten terjesztett, ide-oda copy-paste-elt horrorsztori, ami általában fórumokon pörög és alakul.
A sorozat első évadja (Candle Cove) hol máshol, mint egy isten háta mögötti csendes kisvárosban játszódik. Ide tér vissza, a szülőföldjére, a súlyos idegösszeroppanásából éppen csak felépült gyermekpszichológus, hogy megfejtse gyermekkora nagy rejtélyét, egy sorozatgyilkosságot, ami az egész további életét mélyen meghatározta. A sötét és baljós hangulatú, 6 részből álló első évad tele van hatásos víziókkal és szürreális álomjelenetekkel, egyszerre pszichothriller és misztikus monster-horror.
Crazyhead
Azt régóta tudjuk, hogy horror és humor két jóbarát. Ha csak a tévénél maradunk, ott van mindjárt az Ash vs Evil Dead, mely rendkívül szórakoztató módon úszik a viccben és a belekben. Ide kihívója a hasonló úton járó Stan Against Evil, ám mi most mégsem ezt ajánljuk, hanem egy brit indulót, a Crazyheadet.
Alkotója Howard Overman, aki már a Misfits-nél is bravúrosan mutatta meg, mennyire jól ért a zsánerek kiforgatásához. Míg ott a szuperhősös tematika adta az alapot, addig itt a démonűzés.
Realista környezetben és helyszíneken zajlanak a véres-ijesztő kalandok, az arcok, egészen hétköznapiak, a célkeresztben pedig két huszonéves lány áll,
akiknek egy a keresztjük: látják a démonokat. Akik viszont ezt nem szeretik. Mi viszont ezt nagyon szeretni fogjuk, feltéve, hogy belevágunk.
Van Helsing
A SyFy csatorna kifejezetten erős az igényes b-sorozatok területén, bizonyítva ezzel is a tételt, hogy kevés pénzből is lehet izgalmasat forgatni. A klasszikus Van Helsing sztorit egy (művész)mozis és színházas profi, Neil LaBute gondolta újra a csatorna számára. Poszt-apokaliptikus jövőben járunk, kaotikus vilkágban, ahol a romos metropolisz gyomrában kisebb-nagyobb embercsoportok bújkálnak a vámpírfajzatok elől. Két katona egy halott nőt őriz egy jól elbarikádozott épületben, mert hogy állítólag ő a megoldás mindenre.
Aztán persze kiderül, hogy a nő nem is halott, sőt Van Helsing vér csordogál az ereiben.
Bár a horror-akcióthriller sorozat megvalósítása b-filmes (kevés helyszínt járunk be, nincsenek totálképek, a megidézett világ fájdalmasan tipikus), mégis, ahogy gabalyodni kezdenek a sztori szálai és kitárulkoznak a szereplők karakterei, úgy szippant be minket fokról-fokra. Aztán pedig már ott loholunk mi is Vanessa Helsing oldalán, kezünkben pusztító fegyverrel, tekintetünk akár egy űzött vadé, hétről-hétre.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.