Unatkozom

Hatodszor rendezik meg a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatót

  • Szerző:nuus
  • 2019.04.24 | 19:18

A döntő május 16-án lesz.

Idén is a közönség hozza meg a végső döntést arról, ki nyerje a Nagy-Szín-Pad!-ot, a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió tehetségmutatóját. A versenyt hatodik alkalommal rendezik meg, a döntő május 16-án lesz.

Fotó: Varga Benedek – Rockstar Photographers – https://www.facebook.com/festivalphotographers

“A Nagy-Szín-Pad!-dal továbbra is ugródeszkát akarunk nyújtani azoknak a zenekaroknak, amelyek klubszinten már bizonyítottak és egyre jobban működnek. Az idei tehetségmutatóba jutott nyolc előadó legjobbja négy hazai fesztivál nagyszínpadán léphet fel 2019-ben és további értékes díjak várják a résztvevőket” – mondta Lobenwein Norbert, a verseny alapítója a Budapesten tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Az idei nyolc indulót, a Follow the Flow-t, a KosziJankát, a New Level Empire-t, a Nomadot, a Stolen Beatet, a Useme-t, a USNK-t és a Bluebay Foxest egy több mint száz tagú szakmai grémium választotta ki. A négy elődöntőt május 8-tól 11-ig rendezik az Akvárium Klubban, a május 16-i fináléba hárman kerülnek. A zenekarok egyórás koncertjeit az M2 Petőfi TV élőben közvetíti.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló