Érdekes

Itt a nőnap, nagy volt az út a fűzőtől a miniszoknyáig!

  • Szerző:nuus
  • 2023.03.08 | 11:48

A fűzőtől a bundabugyin át a tangáig hosszú volt az út – és erre is jó emlékezni, főleg március 8-a környékén. A nemzetközi nőnapon jussanak eszünkbe a szem elé ritkábban kerülő öltözékek is, mert mondhatjuk, hogy a fehérnemű a velünk élő történelem kézzel fogható bizonyítéka.

Több önállóság, egyre rövidebb szoknyák

A szoknyák világában 1920 körül történt jelentős változás: azóta egyre fentebb húzódnak már a szegélyek. A második világháború előtti időszak a nők tömeges munkába állásáról szólt, így az A-vonalas szoknyák megszaporodtak az üzemekben. Az ’50-es évek már a Dior divatház kultúra- és alakformáló hatásának jegyében teltek. Majd jött a ’60-as évek miniszoknya-őrülete, ami a ’70-es években csak még merészebbre váltott – minden egyes ruhadarab a nők egyre nagyobb önállóságát kiáltotta a világba.

Sarkosan fogalmazva – a nők egyre függetlenebbek lettek, magasabbra jutottak, és erre a növekvő cipősarkak is utaltak. Meglepő lehet, de a perzsa férfi harcosok hordtak először ilyen talp alatti rásegítést, hogy hatalmuknak nyomatékot adjanak. Aztán a boszorkánycipők eredete is a ködös múltba vész: a varázslathoz állítólag elengedhetetlen volt az emelkedett állapot. A nőiességet is új szintre vitte a pin-up lányok megjelenése, kontrasztot képezve a háziasszonyos holmikkal.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Damas Bellas by Ingrid (@damasbellasbyingrid) által megosztott bejegyzés

Vonzerő a köbön: tűsarkú és fűző

A Louboutin-féle tűzvörös tűsarkúban csúcsosodott ki a vonzerő, de csalódást fogunk okozni annak, aki ezt tartaná minden idők legnőiesebb manifesztumának. XIV. Lajos is meglépte már ezt, aki a piros színű lábbelit az udvarában az arisztokraták viseletének írta elő. A gúzsba kötő fűzőhöz is számos érdekesség fűződik. A karcsúsító ruhadarab könyörtelenül préselte a testeket egyen-formára.

Az alak idealizálása nem csak manapság dívik: Paul Poiret és Coco Chanel boldogan szabadította ki a nőket a testükre tekeredő merev ruhadarabokból. Egy-két szexi formájában persze máig tovább él a fűző – a míder és a harisnyatartó viselése sokak számára lehet öröm. Megnyugtató, hogy vége a Spanx-korszaknak is: a testre tapadó cicanadrágot lehetőleg az hordja, aki ragaszkodik hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

centroilducale (@centroilducale) által megosztott bejegyzés

A nadrág igazi áttörést hozott

Míg az 1800-as években az otthonról eljáró, dolgozó férfiak húztak nadrágot, addig a házi tűzhelyt őrző asszonyok szoknyában serénykedtek. Bizony elkelt a bundabugyi ilyenkor, amit utólag megmosolygunk. Ám a divat előbb-utóbb mindent felkap, most épp a kifutókon sok ilyesmit is látni, méghozzá, mint a lázadás szimbólumát. De ha épp túrázni szeretnél, vagy egyéb kültéri tevékenységet űzni, akkor is jégeralsót húzol, persze már technikai ruházat címszóval.

Valahol Paul Poiretnek köszönhető ez is, aki a kíváncsi tekintetektől óvott, háremben használatos ruhadarabokat emelte be a köztudatba. Nincs kimondva, mégis kikövetkeztetjük: mióta a nők nadrágban járnak, azóta a legtöbb irodai munka is rájuk vár – summázza a Lifestyle.INQ.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ELAGIA.COM (@elagiawear) által megosztott bejegyzés


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.