Érdekes

Polgármesternek neveztek ki egy kecskét

  • Szerző:nuus
  • 2019.03.15 | 16:03

Kecskére káposztát bízni? Ugyan már, inkább egy vermonti hivatalt!

Az első benyomás – jó időre eldönti a további sorsunkat. Hogy Lincoln, a polgármesternek megválasztott kecske hogyan tette be a – patás – lábát a vermonti hivatalba, azt sokáig meg fogják még emlegetni az ott dolgozók. Fair Haven élére nevezték ki a minap a hároméves jószágot, aki március 12-én fel is vette a tisztséget. A nőstény kecske nem volt túl illedelmes, mikor a kjelölt helyiség helyett a tanácsháza halljának padlójára ürítette ki beleinek tartalmát.

A szokatlan jelöltek indításának ötletgazdája is volt, Joe Gunter személyében, aki az állatok ringbe állításával a helyi játszótér ügyét emelte be a köztudatba. A lokálpatrióta így akart pénzt szerezni az eszközök rendbetételére.

Minden gyerek, aki szavazni akart, öt dolláros felajánlásért cserébe élhetett a választási lehetőséggel. Lincolnnak erős konkurenciája volt – közel egytucat négylábú indult a jelentős posztért, köztük egy cumizó kutya is jó esélyekkel vágott neki a megmérettetésnek.

Gunther egy kicsit benézte a dolgot, mikor 70 ezer dollárt vizualizált, mert mindössze száz dollárt hozott be az akció. A srácok malacperselyei nem voltak annyira kiaknázhatóak, mint remélte. Lincoln mindössze 13 szavazattal a tanács élére kerülhetett, majd kezdésként egy jót pottyantott a szőnyegre. A Mashable szerint is egy mozgalmas ciklusnak néz elébe a vermonti “Kecskemét”.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Mashable
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló