Érdekes

Egyedül, az út szélén szülte meg kisfiát, miközben öt gyermeke az autóban várta

  • Szerző:nuus
  • 2022.05.22 | 17:02

Heather Skaats öt gyermekével indult útnak, amikor váratlanul beindult nála a szülés.

A szülés várt időpontja csak három héttel később lett volna, ezért a nő nem gondolta amikor kocsiba ült, hogy néhány órával később életet ad gyermekének.

Ez volt Heather hetedik várandóssága, így amikor megérezte a fájásokat, már tudta, hogy szülni fog. Így aztán egyre gyorsabban hajtott az autóval, de egy ponton érezte, hogy meg kell állnia. Ekkor megnyugtatta a gyerekeit, hogy minden rendben lesz, kérte őket, hogy maradjanak az autóban, ő pedig az út túloldalára sétált. Felhívta a férjét és elmondta neki, hogy egy út szélén fog megszülni. Leguggolt, elfolyt a magzatvize, majd néhány perc múlva meg is szülte gyermekét, aki azonnal felsírt. A köldökzsinórt nem tudta elvágni, ezért a kisbabát takaróba csavarta és úgy, hogy a köldökzsinór még hozzá volt tapadva a méhlepényéhez, visszaült a kocsiba, majd hazavezetett.

Elmondása szerint a gyerekei valószínűleg sokkot kaptak, mivel egy szót sem szóltak az úton. Amikor hazaértek a fürdőben sikeresen megszülte a méhlepényt is. Ezt követően érkezett meg a szülésznő is, aki mindent rendben talált.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Európa bajnok lett Érdi Mária
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 23.
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.