Érdekes

Az ókori Egyiptom fénykorából származó zoknit tanulmányoztak tudósok

  • Szerző:nuus
  • 2018.10.11 | 13:13

Színes, meleg, csini. Már akkoriban is a divat mondta meg, hogy ki vagy.

Az egész jó állapotban lévő zoknit még 1913-14 körül találták meg egy ásatáson, majd a lelet a British Múzeumba került. KOrábban csupán annyira vizsgálták meg a lábra valót, hogy az életkorát megállapítsák, most viszont mélyrehatóbb tanulmányozásnak vetették alá. Annyit már tudtak róla, hogy valószínűleg, a mérete alapján legalábbis, bal lábra való gyerekzokni, és hogy az ie. 3. vagy 4. század környékén dobhatták a szemétbe. A zokni nagyjából 1700 éves, mondja most az új vizsgálat, de egyéb más információkat is megállapított. Az elemzés szerint a zokni hétféle gyapjúfonalból készült aprólékos munkával. A színkombinációk eléréséhez pedig természetes, növényi alapú festéket használtak, amit három különböző növényből állítottak elő. A színeket kétféle eljárással érték el: más-más színű szálakat csomóztak össze, vagy adott szálakat többszörös festékfürdőnek vetették alá. Jó meleg volt.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.