Érdekes
Az év szava a post-truth, legalábbis az Oxford English Dictionary szerint, szóval elhagytuk a valóságot
Idén végleg elhagytuk a valóságot, de az alternatív jobboldal („alt right”) is jól teljesített, ahogy a „Brexiteer” és a bohócfóbia („coulrophobia") is nagyot ment 2016-ban. Szép új világ a szótárakban is.

A politikához köthető “poszt-igazság” diadalmaskodott idén, amit valahogy úgy lehet leírni, hogy a valóság helyett inkább az érzelmek mozgatják az embereket, akik ennek rendelnek alá tetszőlegesen bizonyos „tényeket”. A kilátástalan tömegek jellemzője ez, akik esetében a valóságtól való fokozatos elrugaszkodás lassan egy alternatív valóságot épít fel. Az OED megfogalmazása szerint
Olyan körülményekre vonatkozik, ahol az objektív tények már sokkal kevésbé képesek befolyásolni a közvéleményt, mint az érzelmek vagy a személyes meggyőződések.
Az Oxford English Corpus elemzése, mely több millió leírt és élőszóban elhangzott angol kifejezést vizsgál, mutatta ki, hogy júniusban ugrott meg ennek a szónak a használata. A Brexit után Donald Trump választási kampánya mentén is pörgött ez a kifejezés. Katherine Connor Martin szerint ami érdekes, hogy
Itt már egy transz-atlanti jelenségről van szó. A legtöbb esetben, amikor a szavakat elemezzük, azt találjuk, hogy egy jellegzetesen brit kifejezés például Amerikában nem jelent sokat.
Az Oxford University kiadó amerikai vezetője szerint ez a szó végigvitte az idei évet, annak dacára, hogy még 1992-ből ered: egy Öböl-háborús cikkben bukkant fel először. Ide kapcsolódik a 2005-ös Steve Colbert-féle „truthiness” is, mely az igazságot nem tényként, hanem inkább egy megérzésként definiálja. Míg Colbert humorosan tárgyal így ki sajátos állításokat, addig a poszt-igazság valami nagyobbról szól. Itt az igazságra már úgy tekintünk, mint ami már nem is számít igazán.
Tavaly az örömkönnyes („Face With Tears of Joy”) emoji volt az év kifejezése, 2013 pedig a selfie-é lett – erre még valóságosan emlékszik a Rolling Stone.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.