Uncategorized
Válik Sydney van den Bosch
Sydney van den Bosch és focista férje, Egerszegi Tamás válnak.

A pár hét éve volt együtt, öt éve voltak házasok.
Az az igazság, hogy ha az ember beszél a jó dolgokról akkor életszerű, hogy beszél a rossz dolgokról is. És bármennyire is nehéz kimondani, el fogok válni
– kezdte a Tények Plusznak vallomását a modell. Elmondása szerint válásuk korántsem mondható viharosnak, épp ellenkezőleg, fokozatosan és csendesen távolodtak el egymástól, majd amikor ezzel szembesültek, már nem volt mit tenni.
Sydney szerint nem voltak eget rengető problémáik, amik hangos vitákat szültek volna, hanem egyszerűen csak ültek egymással szemben és rájöttek, valami nem működik. A modell szerint olyanok, mint a tűz és a víz, és ahogy telt az idő, egyre inkább elmentek egymás mellett.
Túl sok minden ért minket
– mondta könnyekkel küszködve a modell, akinek egyetlen mentőöve a jelenlegi helyzetben, hogy megkeresték, szerepeljen a Dancing with the Starsban, és a felkérést el is várta.
Forrás: Blikk.hu
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.