Uncategorized

Hatalmas fordulat: Istenes Bence és Rácz Jenő közös fotóval jelentkezett be

  • Szerző:nuus
  • 2023.12.01 | 17:18

Pozitív beszámolóval jelentkeztek be.

Már Istenes Bence és Rácz Jenő bokszmeccse előtt is forrtak az indulatok, amik a vasárnapi adást követően sem látszottak csillapodni. Istenes Bence korábban közösségi oldalán olyan kommenteket osztott meg, melyben követői rasszista megjegyzéseket tettek, ez pedig sokakat felháborított. Később Istenes elnézést kért, azt állította figyelmetlen volt a kommentek olvasása közben.

Úgy tűnik, most sikerült rendezni a konfliktust.

Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akit esetlegesen bármivel megbántottam az elmúlt hónapokban! Szórakoztatni szerettem volna és minél népszerűbbé tenni ezt a sportot újra hazánkban, de olyan szinten szenvedélyemmé vált a boksz és bestenkelt, hogy hoztam rossz döntéseket. Most, hogy eltelt pár nap a meccs óta és tiszta fejjel, kívülről látom magam, tudom, hogy nekem is nagy felelősségem van abban, hogy idáig jutott ez a sztori és ezt őszintén sajnálom

– kezdte a műsorvezető, majd így folytatta:

Hála istennek Jenő is úgy gondolta, hogy ezt személyesen kell megbeszélnünk, mert ennek a felhajtásnak már semmi köze a bokszhoz, pedig mindketten tiszteljük ezt a sportot. Átbeszéltük, hol csúsztak el a dolgok, bocsánatot kértünk egymástól, részünkről ez a téma le van zárva! Remélem, lesz még alkalom egy visszavágóra, ami tényleg csak a bokszról szól. Legyen ez példa mindenkinek, hogy a legnagyobb vitákból is van kiút, mindent meg lehet beszélni! Liebe, Love, Peace!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Istenes Bence (@benistenes) által megosztott bejegyzés

Jenő egy hasonlóan kedves poszttal jelentkezett, melyen éppen kezet fognak Bencével:

Sokan nem tudjátok, de 3 nappal a meccsünk után meghoztam egy döntést… Volt bennem egy belső hang és a szívemre hallgattam! Írtam a Bencének egy sms-t, hogy tudom, hogy kemény időszakon vagyunk túl, viszont emberek vagyunk és ha tudunk egymásnak tiszteletet megadva beszélni, akkor szívesen felhívom! Szerencsére ez a belső hang a Bencében is megszólalt, és ahogy láthatjátok a képen, összehoztunk egy személyes találkozót, hogy megbeszéljük a nézeteltéréseket és a vitákat! Örömmel tudatom a szurkolóinkkal, hogy sikerült mindent megbeszélni, bocsánatot is kértünk egymástól az esetlegesen okozott negatív dolgok miatt. Innentől kezdve, nem ellenségek, hanem ellenfelek lettünk!

– olvasható a bejegyzésben.

– Köszönöm, hogy méltó ellenfelek lehettünk egymásnak, innentől kezdve minden más médiatörténelem marad… Kérjük a mélyen tisztelt sajtó munkatársait, hogy tartsák tiszteletben, hogy a továbbiakban nem kívánunk a nyilatkozni a témában. Közeledik a szeretet ünnepe, szeressétek egymást!

– fűzte hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rácz Jenő (@chefjenoracz) által megosztott bejegyzés


Forrás: Blikk.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló