Üzlet

Kipróbálták a 4 napos munkahetet, az eredmény sokkoló

A Microsoft tesztelte Japánban, több szempontból is működik.

Négynapos munkahét
(kép: 123rf)

Véget ért az öthetes próbaidőszak, amikor Japánban mind a 2300 Microsoft-alkalmazott megkapta a pénteket szabadságként úgy, hogy nem csökkent a fizetésük, ahogy a szabadnapjaikból sem vettek el. Ezen kívül terveztek olyat is, hogy 100 ezer jennel(300 ezer forinttal) támogatják a munkavállalókat és a családjukat, amit oktatásra és vakációra költhetnek.

Az alkalmazottak élvezték a 4 napos munkahét bevezetését, nőtt a produktivitásuk

“Dolgozz kevesebbet, pihenj jól és tanulj sokat. Fontos, hogy a környezet éreztesse az emberrel, hogy van értelme az életének és nagy hatása van a munkahelyén. Szerettem volna, hogy a dolgozók megtapasztalják, hogyan lehet jól teljesíteni 20 százalékkal kevesebb idő alatt.” – mondta Takuya Hirano,a Japán Microsoft vezérigazgatója.

A négynapos munkahét arra sarkallta a dolgozókat, hogy rövidebb megbeszéléseket tartsanak, vagy ne is tartsanak meg néhány kevésbé fontosat. Többet dolgoztak távolról, hogy az utazási időt is csökkentsék. Összességében 39,9 százalékkal nőtt a termelés. Emellett 25,4 százalékkal kevesebb szabadságot vettek ki az emberek, feltehetőleg jót tett nekik a háromnapos hétvége.

Jót tesz a természetnek is a csökkentett munkaidő

Szóval az alkalmazottaknak tetszett, felpörgött a cég, de emellett 23,1 százalékkal kevesebb áramot fogyasztottak, és 58,7 százalékkal kevesebbet nyomtattak.

A szép eredménytől függetlenül van okunk kételkedni, ugyanis a japán, kollektivista kultúrára jellemző, hogy a közös célt tartják szem előtt, nem pedig az egyéni előremenetelt, élvezeteket. Jó eséllyel nem úgy fogják fel a rövidebb munkahetet, hogy kevesebbet kell dolgozni, csupán rövidebb idő alatt érik el ugyanazt. Elvégre a csoport célja kiemelkedően fontos.

Az ötnapos munkahét mondhatni globális standard, de úgy néz ki, hogy mindenkinek jobb a négynapos munkahét, legalábbis az eddigi kísérletek alapján. A Microsoftnál a dolgozók 92 százaléknak bejött a dolog, egy Új-zélandi cég pedig tavaly átállt kétnapos munkahétre, mert 20 százalékkal többet termelnek úgy. De mások is próbálkoztak már ilyesmivel, többnyire pozitív eredményekkel.

Felmrülnek azért problémák, ugyanis rengeteg üzletágban alkalmazkodni kell a vevőkhöz és felhasználókhoz. Na meg a versenytársakról sem szabad megfeledkezni.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló