Pénzügyek

Rengeteg magyar kerül veszélybe – durván emelkedhetnek a kamatok

  • Szerző:nuus
  • 2021.07.29 | 15:18

Sokan lesznek, akiknek emelkedik a törlesztőrészlete a moratórium után.

Kedden 1,2 százalékosra emelte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az alapkamatot, némileg még a piacot is meglepte a viszonylag nagy léptékű 0,3 százalékpontos szigorítással. Az MNB már májusban bejelentette: vége a laza monetáris politikának, az infláció magas, a jegybank pedig eleget tesz elsőszámú mandátumának, ami az árstabilitás megőrzése. Azt is jelezték már korábban az MNB vezetői, hogy a következő hónapokban egymás után jönnek az újabb kamatemelések, az elemzők is azt várják, hogy még az idén 1,5 százalékig emelkedik az alapkamat, de vannak, akik szerint 1,8 százalék sem kizárt. 2022 végére pedig bőven 2 százalék fölötti alapkamattal számol a piac.

A jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentéseszerint ugyan az elmúlt években sikerült elérni azt, hogy a bankok és a lakosság is áttérjen a fix kamatozású, kiszámítható törlesztőrészletű hitelekre, de korábban ez ne így volt. Az új kibocsátáson belül gyakorlatilag már nincsenek éven belül változó kamatozású hitelek, de a fennálló állományon belül 30 százalék, a jelzáloghitelek esetében pedig 40 százalék a változó kamatozású hitelek aránya. A jegybank adatai szerint a lakosságnak 2021 májusában valamivel több mint 5 ezer milliárd forintnyi jelzáloghitel-tartozása volt, ez azt jelenti, hogy ebből mintegy 2 ezer milliárd lehetett változó kamatozású, ezen túlmenően pedig még nagyjából 600 milliárd forintot tehettek ki a változó kamatozású személyi hitelek.

A tavaly márciusban indult moratórium idején 0,6 százalék körül volt ez a mutató, de az egykori devizahiteleknél a kamatperiódus fordulónapja február, május, augusztus és november, így az érintettek még 0,24 százalékos referenciakamat mellett léphettek be a fizetéskönnyítési periódusba. Azóta többször is változott a kamatszint, és most augusztusban is fog, a jelenlegi bubor alapján 1,3 százalék fölé fog ugrani.

A moratóriumba belépett adósok törlesztőrészlete alapszabályként nem nőhet a moratórium után, de vannak kivételek. Ezek közé az esetek közé tartozik, ha változó kamatozású a hitel, és annak a kamatfordulója a moratórium idejére esik. A kamatforduló után ugyanis változik a kamat és a törlesztőrészlet is, a moratóriumban lévő hiteleknél pedig a kamatfordulók után változik az a felhalmozott kamatmennyiség, amit majd a futamidő végén vissza kell fizetni.

Azok, akik háromhavi buborhoz kötött hitellel rendelkeztek, és egykori devizahitelesként 0,24 százalékos bubor mellett kezdték el a moratóriumot tavaly márciusban, már a hetedik kamatfordulót várhatják a hét végén. Tavaly májusban már 1,09 százalékosra ugrott a bubor, ami augusztusban 0,6 százalékosra csökkent, novemberben 0,77 százalékosra nőtt, majd az idén februárban 0,75, májusban pedig 0,79 százalékosra változott. Egy ötmillió forintos lakáshitel esetében ez azt jelenti, hogy ennek a hónapnak a végéig már mintegy 35 ezer forinttal több kamat halmozódott fel, mint ahogy azt a moratórium kezdetén számolhatták volna, a jövőben pedig még gyorsabban nőhetnek a kamatterhek.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Ezo
Ez a 3 legelviselhetetlenebb csillagjegy
  • szerző:nuus
  • 2022. 11. 07.
Celeb
Ördög Nóra nem főz karácsonykor
  • szerző:nuus
  • 2022. 11. 24.