Vállalatok

Két milliárd dollárra perelték a Teslát, amiért megsértettek egy szabadalmat

  • Szerző:nuus
  • 2018.05.02 | 13:14

A Nikola Motor Company hidrogénmeghajtású kamionokkal foglalkozik. Azért perelték be a Teslát, amiért az elektromos kamionjuk túlságosan hasonlít az ő hidrogén kamionjukra. Ezzel sértették meg a Nikola egyik szabadalmát.

A Tesla szóvivője szerint jogtalan a Nikola Motors intézkedése.

Ennél többet nem mondtak, ugyanis bíróságra mennek az üggyel, ahol kiderül majd minden.

Természetes, hogy nem tetszik nekik, hogy a Elon Musk előállt egy hasonló járművel, mint az övék. Így a befektetők választhatnak a Nikola és a Tesla között, az utóbbinak pedig jóval nagyobb neve van. A Nikola Motors ezért döntött úgy, hogy perre viszi az ügyet, ugyanis a Tesla így elcsábítja azokat a befektetőket, akik egyébként hozzájuk mentek volna.  A kárt, amit a Tesla okozott, két milliárd dollárban állapították meg.

A Nikola Motors-nak mondjuk már a névválasztása is érdekes, a Tesla után bő 10 évvel alakult cég ugyanis nem a híres feltaláló vezetéknevét vette fel, mint a nagytesó, hanem a keresztnevét, úgyhogy nem is tudjuk eldönteni, hogy ez most fétis vagy fóbia, amit Elon Musk cége iránt éreznek…

 

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
A következő cikkek betöltése folyamatban...