Vállalatok

A DC Comics bekeményít: saját streaming szolgáltatást indít

  • Szerző:nuus
  • 2018.07.02 | 12:43

Ősszel indul a DC Universe, egyelőre csak Amerikában, de egyfelől ez később változhat, pláne ha bejön a dolog, másfelől pedig az új tartalmak valahogy biztosan eljutnak a világ más országaiba is.

A Marvel és a DC csatájában mindig is az előbbi állt jobban, tévében és moziban is jobban nyomul, ráadásul általában véve sikeresebbek is a filmjei és a sorozatai, mint az utóbbinak. Épp ezért dönthettek úgy a DC-nél, hogy itt az ideje a váltásnak, a változásnak. Ennek lesz eredménye a DC Universe nevű streaming szolgáltatás, aminek béta verziója augusztusban indul, majd hivatalosan, élesben pedig ősszel. Korábbi DC-filmek, valamint animációs és tévésorozatok mellett új tartalmakkal is szolgálnak majd, melyek kimondottan ide fognak készülni: Titans, Doom Patrol, Swamp Thing, Metropolis, Young Justice: Outsiders és Harley Quinn. A Titans ifjú szuperhősökről szól majd, akiket Batman tanítványa vezet. A Swamp Thing a mocsárlényről fog mesélni. A Metropolisban Lois Lane-t és Lex Luthort láthatjuk, a Doom Patrol pedig egy szuperhős csapat kalandjait meséli majd el. Míg ez a négy sorozat élőszereplős lesz, addig a Young Justice: Outsiders és a Harley Quinn pedig rajzfilm. Már promó is készült az ősszel induló streaming szolgáltatáshoz.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló