Zene

Elhunyt a legendás amerikai basszusgitáros

  • Szerző:nuus
  • 2021.01.14 | 13:48

Elhunyt Tom Bogert amerikai basszusgitáros, a hatvanas-hetvenes évek rockszínterének egyik fontos szereplője, aki a Vanilla Fudge-ban, a Cactusban, valamint a Beck, Bogert & Appice-ben is játszott, 76 évesen rákbetegségben halt meg szerdán.

A halálhírt a Musicians Institute (MI), egy hollywoodi zeneiskola jelentette be, amelyben korábban oktatott, és az információt zenésztársa, Carmine Appice is megerősítette. Tim Bogert halála előtt egy koncertlemezen dolgozott

– közölte a deadline.com.

Tim Bogert az egyik legjobb rock basszusgitárosnak számított, amikor a műfaj a hatvanas-hetvenes években a csúcspontját élte. Azon kevesek egyike volt, aki hangszeres szólóival lenyűgözte a közönséget.
John Voorhis Bogert III néven született 1944-ben New Yorkban.

1967-68-ban játszott a korszak egyik meghatározó zenekarában, a Vanilla Fudge-ban, amely öt albumot készített. Itt már együtt zenélt Carmine Appice dobossal. 1969-ben mindketten alapító tagjai voltak a Cactusnak, majd Jeff Beck gitárossal 1972-ben létrehozták a Beck, Bogert & Appice elnevezésű supergroupot, amely három évig működött.

A basszusgitáros szerepelt Bo Diddley The 20th Anniversary of Rock ‘n’ Roll című lemezén, játszott együtt Bob Weirrel, a Grateful Dead gitárosával, a Boxer nevű brit csapattal és Rick Derringer gitárossal is. 1981-ben került a hollywoodi Musicians Institute tantestületébe.

1999-ben elismerte Bogertet a hollywoodi rockhírességek csarnoka, a 2000-es években Appice társaságában számos turnén vett részt.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.
Érdekes
Tudtad? A gin tonic gyógyszer is
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 29.
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.