Zene

Ez egy kib@szott rocknemzet - Turán Eszter

A hazai zenei szubkultúrák mindig is afféle mostohagyereknek számítottak a mainstream média köreiben. Aztán pár éve két rendezőlány, Koltay Anna és Turán Eszter gondolt egyet, és BP Underground címen dokumentumsorozatot indított a témában. Ma már a széria negyedik részénél tartanak. A filmek egyik rendezőjét és producerét, Turán Esztert a részletekről faggattuk.

2017-ben a hardcore/punk résszel indult útjára a BP Underground. Nem éppen nőies stílusok, ha megjegyezhetem…

Azért lett az első rész a hardcore/punk, mert mi ott találkoztunk össze Annával, abban a közegben és a hardcore/punk annyira esszenciálisan értelmezhető, mindennek, ami szubkultúra vagy ellenkultúra, ez kvázi a definíciója. Ráadásul könnyebb pont ezt a szubkultúrát feldolgozni, nyilván nem a rockkal kezdtük, ami sokkal nagyobb téma, és amibe kis híján bele is tört a bicskánk. Nagyon fiatalon egyébként mind a ketten abban a közegben mozogtunk, mondjuk én mindig nevettem azon, hogy milyen dühösek a hc-punk arcok…

És miért kellett ennyi ideig várni a rockra? Nemcsak a hiphop, de az elektronikus zene is beelőzte.

Egyrészt azért, mert most éreztük, hogy kellő magabiztossággal már ehhez is hozzá tudunk nyúlni, de ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor az elektronikus zene azért lett korábban, mert egész egyszerűen arra lett szponzor. A második rész után hezitáltunk, hogy merre tovább, én az elektronikust és a rockot is pörgettem mint producer, és akkor azért mentünk arra, mert arra jött felkérés. Egyébként a hardcore/punk és a hiphop szcénák fontos állomások voltak a személyiségfejlődésemben, és azt gondolom, az, hogy éppen melyik szubkultúrát hallgatod tizenévesen, az a saját útkereséseddel is kompatibilis. Nekem speciel a hardcore/punkkal kezdődött Óbudán, utána jött egy gigantikus rock szakasz, de nyilván ez a kettő összemosódik kicsit. Aztán a kilencvenes évek második felében, végén jött meg a hiphop meg a mindenféle fekete zenék, tehát számomra teljesen evidens volt, hogy a hiphop legyen a második rész, és rábeszéltem Annát is. Egyébként mindig azt a fajta intellektuális változatát hallgattam, aminek van társadalmi mondanivalója, a klasszikus East Coast ‒ West Coast állásfoglalásban én biztos, hogy a keleti oldal felé húztam. Ezért volt a második rész a hiphop, mert az is nagyon gyönyörűen elmondja, hogy az underground hogyan szerveződik alulról, könnyen be lehet mutatni, mi a lényege. De ott már bejött az a szál, hogy mi van akkor, ha valami mainstreammé válik?! Mert ma már mindenki rappel, még a leggagyibb tehetségkutatókon is minden második embernek van valami „rapbetét” a számában, ami halál kellemetlen. Röviden ez a BPU evolúciója, a negyedik rész pedig azért lett a rock, mert ez Annával mindkettőnknek borzasztóan fontos.

Az életutatokat nézve, a feldolgozott stílusok között azért még így is kicsit kakukktojás az elektronikus szcéna.

Igazából az elektronikus zenei közegben mind a ketten kevésbé vettünk részt. Nyilván van olyan ága, ami jobban elkapott, a partikultúra, a Tilos-partyk, a szabadtéri rave-ek… A drum and bass-hez vagy a jungle-höz van közöm, de nyilván voltam goa-partyn is, igaz, engem azzal a stílussal a világból ki lehet kergetni. Ettől függetlenül azt gondoltuk, hogy Ozora egy tök fontos jelenség, de ott teljesen kívülállóként kezeltük az egészet, ami érdekes módon megint csak valahol jót tett a dolognak, szépen fel lett dolgozva szerintem. Persze ott is van kapcsolódási pont, tudtam, ki az a Jirzi, Oleg, meg ki a Kenguru, mert ez a magyar underground közeg egyszerűen ilyen. És azért az elektronikus zenében is feljönnek a személyes dolgok, mert például az, hogy belekerült a TÁP Színház, azért van, mert 2002-ben tök véletlenül belecsöppentem a legjobb barátnőm révén az Űr-Zrínyiász előadásba. És lehet, hogy senki nem ismer fel, de a filmben szereplő archív anyagban a színpadon Szabó Simonnal drum and bass-re csujogatok, miközben Yonderboi meg Zságer húzzák a talpalávalót, mert az egy ilyen előadás volt.

Minden filmnél hangsúlyoztátok, hogy objektív megközelítésben ugyan, de szubjektív tartalmat készítetek. Miért olyan fontos ez nektek?

Szerintem ezekben a filmekben, amikor a saját városod egy-egy ilyen szegmensét próbálod feldolgozni a saját kortársaidnak, fiatalabbaknak, meg talán még a szüleink közül is valaki rápillant, hozzáad, hogy van egyfajta személyes érintettség. A sorozat egy vállalt időutazás, amire mi kvázi meghívjuk a nézőket, és igazából eddig az jött vissza mindegyik rész után, hogy ez átjön az embereknek, és hálálkodnak nagyon sokan, hogy visszaröpítettük őket az időben. Úgyhogy ehhez talán segít, hogy egy olyan dologba próbáltuk őket visszavinni, amiben mi is ott voltunk, még ha fáziskéséssel is. Ráadásul, Anna és köztem van korkülönbség, tehát amikor ő jött, akkor én már lehet, hogy pont nem azt hallgattam, nem mindenben voltunk ugyanúgy jelen.

Hogyan választottátok ki a riportalanyokat, akikkel végigmentek a szcéna történetén?

Ez egy szubjektív merítés, de mindig szoktunk szakértőkkel konzultálni, mondják meg, hogy szerintük lefedi-e a megszólalók listája az adott témát. Azt hozzá kell tenni, hogy egy csomó mindenkit nem ismertünk személyesen, tehát nem az van, hogy itt csak a haverjaink vannak és pont, hanem megjelennek olyan emberek, akik szerintünk megkerülhetetlenek. Mondok egy példát: Csihar Attila. Őt egyikünk sem ismerte, de Csihar Attila egy legenda, érted, Tormentor meg Mayhem… Iszonyúan érdekelt minket az, hogy ő hogyan kapcsolódott ehhez a világhoz, és tök érdekesen kalauzol el bennünket. Lehet persze azt mondani, hogy a black metalról miért nincs több a filmben, számunkra ez ennyit tudott, ennyire volt érdekes… Tudnánk rendezni egy filmet mondjuk csak a death és black metalról, vagy csak a glam rock-ról, vagy csak a thrash-ről, de amikor a saját idődet és pénzedet teszed bele, akkor lehet, hogy inkább egy átfogóbb képet próbálsz adni, és azokat az alműfajokat hangsúlyozod ki,amik tényleg húsbavágók, neked.

Mennyire volt nehéz eldönteni, mi kerüljön bele a filmbe a rockkal határos műfajokból?

Az elején nagyon nagy dilemmában voltunk, hogy most rock/metál vagy csak rock, aztán úgy döntöttünk, hogy ez csak rock, mert annak is annyi alműfaja van, hogy őrület, és így is, úgy is be fog csúszni egy-két metál. Nyilván itt a nagyon vájtfülű kötözködők kötözködhetnének, hogy a speed metal, a doom metal és a mit-tudom-én-mi nincs igazán taglalva, és teljesen igazuk lenne: itt szemelvények vannak, ízelítők, hangulatok, és kalandozás kilencventől a kétezres évek elejéig, aztán egy kis kitekintés a jelenbe. Illetve az egészet kontextusba szerettük volna helyezni, ezért van az, hogy a legelején megpróbáljuk a magyar rock történetét zanzásítva elmondani. Mert ez egy kibaszott rocknemzet, mondjuk ki. Itt komoly múltja van, hál’ istennek, a rockzenének, erre azért mindig nagyon volt fogékonyság.

A rocknak van egy meglehetősen fura, nehezen értelmezhető, mégis rengeteg embert mozgató vonulata, a tribute bandák létezése. Ez fel sem merült említés szintjén?

Ha onnan indulsz ki, hogy hány olyan zenekar van, aki alanyi jogon nem került be a filmbe, pedig itt lehetne, és így is százhatvan perc, akkor súlyozni kell. Meg az nem egy fejezetcím, hogy ’Tribute zenekarok’, mert bocsánat, de ők milyen eredeti dolgot adtak a budapesti underground közegnek? Próbáltunk azokra a történésekre fókuszálni, amik bármilyen szempontból előremutatóak, egyediek voltak. És így is van szó minimálban róluk a ’Mi van ma’ blokkban.

Azt mondtad, a mostani részbe majdnem beletört a bicskátok. Miért?

Az anyag elképesztő nagysága miatt. Egyéves munkafolyamat volt, és bevallom, volt egy pont, amikor egy kicsit kétségbe estünk, hogyan fog összeállni ennyi stílus, ennyi ember, ilyen hosszúság, kell-e ettől félni, legyen-e rövidebb? Majdnem minden filmnél van ilyen, itt is, de aztán sok-sok óra után megtaláltuk azt a narratívát meg azt az üzenetet, amit kerestünk. Talán két ponton tudtunk belelazulni, az egyik, amikor elengedtük a metalt, mert rájöttünk, hogy nem tudunk arra is törekedni, hogy a metalon belül is minden alműfaj el legyen mondva. A másik pedig az volt, amikor eldöntöttük, hogy kétrészes lesz. Azon is hezitáltunk, hogy mi mennyire kerüljünk bele, mennyire fontos a szubjektum? Nemrégiben egy cikk alá odakommentelte valaki, hogy „nem is létezik olyan, hogy szubjektív dokumentumfilm”, hát nézzen utána, mit is jelent, hogy angolszász típusú dokumentumfilm. Ott kábé csak szubjektív dokumentumfilmek vannak, mindig van egy figura, aki kalauzolja a nézőt. Mi nem akartunk ennyire hangsúlyosan főszereplők lenni, de valamilyen szempontból mégis fontosnak tartottuk, hogy kiérződjön: ennek a két lánynak sok ponton találkozott az élete a rockmassza bizonyos szálaival. Igazából megnyugodtam akkor, amikor bevállaltuk, hogy igenis benne leszünk mi ketten, mert úgy éreztem, hogy én azzal tudom levédeni azt a sok támadást, hogy ez miért nincs, az miért nincs, hogy felvállaljuk, ez egy szubjektív merítés, annak ellenére, hogy az objektivitásra törekszik. Egyszerűen nem tud mindenki benne lenni, még százhatvan percben sem.

Van már visszajelzésed, hogy milyen az új rész fogadtatása?

A filmünk március 15-én debütált a Cinego platformján, az, hogy második hete vezetjük toronymagasan ennek a művészfilmes platformnak a nézettségi listáját, az zseniális. És pont ma néztem meg, hogy a top 12-ben mind a négy BP Underground film ott van. Így a Cinego is tök boldog, hogy behoztunk olyan embereket is, akik lehet, hogy amúgy soha életükben nem mentek volna művészfilmek közelébe. Másfelől az is igaz, pont most kaptuk az első nyilvános negatív kritikát, amióta ezt a sorozatot egyáltalán elkezdtük.

Úgy látom, ez érzékeny pont. El tudod képzelni, hogy lehessen ebben a témában olyan anyagot készíteni, ahol nem lehet belekötni abba, ki szerepel és ki nem?

Ott van például az Evolution of Hiphop című remekbe szabott sorozat, ahol négy évad, érted: évad, van arra, hogy elmondják, mi történt a műfajban Amerikában. Így is bele lehet kötni. Mi is tudnánk egymilliárdszor részletesebb képet adni, és nemcsak Budapestről, hanem a vidékről is, ha lenne mögöttünk egy rakat pénz. De ha nincs, akkor mi ennyit tudunk. Lehet utánunk csinálni!

 

Van-e még valami a tarsolyotokban a BP Underground kapcsán? Lesz következő rész?

Nagyon elfáradtunk mind a ketten a mostani film készítésében, és nekem személy szerint rengeteg más filmes teendőm is van. Egy terv még nyilvánvalóan mocorog, és ez az alternatív rock, ami nem véletlenül nem volt benne a negyedik részben. De ezek a szerelemprojektek egzisztenciálisan nehezek, mérlegelnem kell, mikor tudom újra megtenni, hogy ilyet forgatok. Viszont a meglévő négy rész óriás boldogság!

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tech
A Facebook-on is beköszön a MI
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 19.
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.