Újabb válasz egy kínzó kérdésre: miért hallja olyan szörnyűnek az ember a saját hangját

Nem véletlenül utáljuk hallgatni saját magunkat, ilyenkor ugyanis teljesen máshogy hangzik a hangunk, mint normál helyzetben. Ez azért van, mert a felvételt hallva a hanghullámok egyenesen megrezegtetik a  dobhártyát, és a vibráció továbbhalad a belső fülön át egészen az agyunkig.

Ha viszont élőben beszélünk, a saját hangunkat máshogy halljuk. Egyrészt ott a légellenállás, amin át kell haladnia a hanghullámoknak, mielőtt elérnék a fülünket. Másrészt beszéd közben a csontunk is vibrálni kezd, így továbbítják a hangot a belső fülbe, és onnan az agyba. Ennek a vibrálásnak a koponyákban alacsony a frekvenciája, és némi „basszussal” is kiegészül. Az orrunk szintén részt vesz a hangszín alakításában, tovább torzítva a hangunkat. A fülünk pedig ezt veszi fel, nem a valódit.

Így a hangunk ilyenkor mélyebbnek, és dúsabbnak, sokkal gazdagabbnak hangzik. Nyilván az ember ehhez szokik hozzá, hiszen túlnyomórészt így hallja magát. Ezért furcsán hathat, ha ritkábban, de halljuk magunkat felvételről. A gondolathoz azonban hozzá kell szokni: a hangunk valójában nem olyan, ahogyan általában megszoktuk, hanem ahogy a felvételen szól.

Forrás: pixabay.com/Frantisek_Krejci CC0