Sztárok
Szörényi Szabolcs titka nyilvánossá vált
Egy élet munkáját szedték darabokra, az egész nem történhetett volna meg Szörényi feleségének és lányainak közös elhatározása nélkül.
Szörényi Szabolcs pincében dédelgetett álma lett Budapest egyik legkülönlegesebb látványossága. A nagyvasutak karbantartására létrehozott hajdani Északi Járműjavító területén az eredeti tervek szerint két intézmény kap otthont: a régóta bezárt Közlekedési Múzeum és az Operaház külső bemutatóhelye. Az előbbi máig nem biztos, az utóbbi viszont már működik, olyannyira, hogy most az ad otthont egy rendkívüli kiállításnak, ahol Szörényi titkára fény derül.
Van egy pillanat, amire szinte mindenki emlékszik gyerekkorából. Ahogy odahaza a parkettán körben fut a sín, a kis mozdony zakatol, te pedig hasra fekve nézed, ahogy újra és újra bedöcög az állomásra. A képzeleted viszont már rég túlnőtt a szoba falain: hidakat, alagutakat, egész városokat álmodsz köré. Egy saját világot, ahol minden mozdony pontosan érkezik, és minden lámpa akkor gyullad ki, amikor kell.
Pontosan ezt az álmot építette meg évtizedeken át Szörényi Szabolcs – csak éppen nem a parkettán, hanem egy teljes pincét betöltő, lélegzetelállító részletességű terepasztalon 1:87-es méretarányban.
Most először a nagyközönség is beléphet ebbe a világba: az Operaház Eiffel Műhelyháza adott otthont A pályaudvaron otthon vagyok című kiállításnak, ahol a legendás zenész gigantikus terepasztala életre kel a látogatók előtt.
Egy város, ami sosem alszik
Az 50 négyzetméteres terepasztal nem egyszerűen játék. Inkább egy miniatűr univerzum, amelyben ott lüktet egy korszak Budapestje. A Nyugati pályaudvar, a Ferdinánd híd, a Hungária körút felüljárója és az egykori Északi Fűtőház mind precíz pontossággal jelenik meg – mintha csak egy zsugorított valóságba pillantanánk bele.
Közel 200 méternyi sín hálózza be a terepet, rajta 16 mozdony, majdnem száz személykocsi és tucatnyi tehervagon közlekedik.
A lámpák nem csak világítanak: ugyanazzal a színhőmérséklettel izzanak, mint az igazi pályaudvaron. Éjszaka pedig az egész makett olyan, mintha egy titkos város ébredne fel a sötétben.
Egy élet munkája
A monumentális alkotás története majdnem olyan kalandos, mint maga a látvány. A modellt 1988-ban kezdte tervezni Szörényi, papíron, ceruzával. Aztán hosszú éveken át jöttek a bejárások, fotók, skiccek, titkos zugok feltérképezése. Minden részlet mögött személyes élmény áll.
Szörényi számára a vasút nem mellékszál volt a zenélés mellett. Inkább egy párhuzamos élet. Gyerekként a hídról nézte a pályaudvar forgalmát, később az első gázsijából vasútmodellt vett, és ez a szenvedély végigkísérte egész életén.
A pincében felépített világ ennek a rajongásnak a csúcspontja lett. Egy hely, ahol minden az ő szabályai szerint működött. Ahol nem volt késés, nem volt káosz – csak ritmus, mozgás és rend. Mint egy jól megkomponált zenei mű.
A múzeumra szálló hagyaték
A 2024 novemberében elhunyt Szörényi Szabolcs hagyatékát felesége és lányai adományozták a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak.
A pincéből kivarázsolni sem volt gyerekjáték: a hatalmas terepasztalt egy alig 80 centiméter széles ajtón kellett kivinni. Darabokra szedve, másfél hónap alatt bontották szét, majd ugyanennyi idő alatt építették újra az Eiffel Műhelyház emeletén.
A terepasztal különleges fényeit először a Múzeumok Éjszakája alkalmával lehet majd teljes pompájában látni, de az installáció már most is látogatható különböző programok és épülettörténeti séták keretében.
Amikor a nézőből újra gyerek lesz
A kiállítás igazi ereje nemcsak a részletekben rejlik, hanem abban az érzésben, amit kivált. Ahogy a látogató lehajol, közelebb lép, és egyszer csak ugyanott találja magát, ahol évtizedekkel korábban: a padlón, egy zakatoló kisvonat fölött.
Csak most a világ nőtt fel a képzelethez.
És talán ez az egész történet legszebb része: egy gyerekkori álom nem maradt meg emléknek. Síneket kapott, fényt, mozdonyokat – és most már bárki felszállhat rá.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
