Bulvár
Otthagyta az egyházat a lelkésznő – visszatért a pornózáshoz
Nagyobb fordulatot nem is vehetett volna a karrierje.

Nadia Hilton, vagy polgári nevén Crystal DiGregorio 2015-ben döntött úgy, hogy istennek szenteli az életét. Előtte tíz éven át pornózott, elég sikeresen, évente 90 millió forintnak megfelelő dollárt keresett, a karrierje során száznál is több filmben szerepelt. A pornós karrier végét aegy prédikátorral való találkozás jelentette, akivel össze is házasodott. Ez az egész elég rövid ideig tartott, azóta új férje van, anya lett és folytatja a pornót.
Egy vallási csoporthoz sem tartozom már, ugyanis a templomba járó emberek nagyon ítélkezők
– nyilatkozta. Természetesen aggódik, hogy a most négy hónapos lánya egyszer majd meg tudja, mivel foglalkozott az anyja, ezért is eszközöl néhány módosítást. Nem köteleződik el egyetlen nagy felnőttfilmes céghez sem, és más színészekkel se forgat majd, persze tudja, hogy ez ugyanúgy pornó.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.










