Celeb
Alföldi Róbert: önmagamból kikelve üvöltöztem, nagyon csúnyákat mondtam
A rendező a DTK-féle Elviszlek magammal friss adásában vallotta be, hogy rondán bánt a szegedi társulatával a bemutató előtt.
A kérdésre, hogy kitől kért legutóbb bocsánatot, Alföldi elmondta, hogy a premierek előtt eléggé ki tud akadni, és a szegedi társulata most is kapott tőle mindenféle ocsmányságot – legalábbis verbálisan. Később aztán belátta, hogy így nem szabad viselkedni, ezért bocsánatot kért a kollégáktól.
A kérdésre, hogy a metoo mozgalom miatt kiállások szakmai berkeken belül higgasztottak-e a vérmérsékletén, őszintén elmondta, hogy igazából nem, de nem is érzi úgy, hogy átlépte volna valaha is a határt. „Persze lehet, hogy erről mások mást mondanának” – teszi hozzá.
Alföldi saját bevallása szerint az az ember, aki üvöltözik olykor a céljai elérése érdekében, de aztán odaül a kollégák mellé ebédelni, és még soha senki nem ült el mellőle.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















