Belföld
Jocó bácsi az ország talán legismertebb tanára is felmondott a státusztörvény miatt
Jocó bácsi az Alinda című műsorban jelentette be nyilvánosan, hogy a státusztörvény elfogadása miatt benyújtotta felmondását.
Balatoni József, vagy ahogy sokan ismerik, Jocó bácsi az Alinda című műsorban jelentette be nyilvánosan, hogy a státusztörvény elfogadása miatt benyújtotta felmondását – írja a 24.hu.

Ma éjfélkor hatályba lép a státusztörvény. Ezzel együtt pedig hatályba lép a közalkalmazotti státuszról való lemondásom is. Elhagyom a tanári pályát, a közoktatást. Nem tudok már mást tenni
– ezt pedig péntek este posztolta a Jocó bácsi világa Facebook-oldalára, a csaknem százezer követővel rendelkező tanár.
Balatoni szeptember 15-től, vagyis a két hónapos felmondási idő lejártával távozik eddigi munkahelyéről, a budapesti Kontyfa Általános Iskola és Gimnáziumból, ahol történelmet és erkölcstant tanít.
Márciusban, amikor kijött a státusztörvény tervezete, én leültem és elolvastam az egészet (…) Közben pedig azt éreztem, hogy szorít a mellkasom, nem kapok levegőt, meg fogok fulladni
– idézi fel, hogyan hatott rá a megismerkedése a tervezett jogszabállyal.
Azt írja, a következő egy hónapban visszatért a pánikbetegsége, gyenge volt, szédült, „sokszor menni is alig bírtam”. Amikor ezt felismerte, és eldöntötte, hogy ha a törvényt elfogadják, ő felmond, ezek a tünetek elmúlt, de a helyzet nem lett jobb.
Forrás:24.hu
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.







