Helyek
A 700 éves fa köré épült egy komplett japán vasútállomás
Van, ahol még tisztelik annyira a fákat, hogy ha útban is van, megtalálják a kompromisszumos megoldást. Így a fa is megmaradt, és az utasok is jól jártak.

Osakában található a Kayashima állomás, mely arról híres, hogy élénk szimbiózisban él egy óriási 700 éves kámforfával immár 37 esztendeje.
Amikor az állomás 1910-ben először megnyitott, még elég pici volt, a fa mellett kapott helyet, egyik se zavarta a másikat. Aztán egyre nőtt a népesség, a város fejlődött, így aktuálissá vált a bővítés. 1972-ben tervet kovácsolt a helyi önkormányzat, és megszületett a szörnyű verdikt is:
a kámforfának mennie kell, mert kell a hely az utasoknak meg a vonatoknak.
A lakosság azonban nem így gondolta. A fát vallásos tisztelet övezte, konkrétan azt gondolták róla, hogy isteni ereje van. Az emberek tiltakozni kezdtek és azt állították, a fa dühös, és ha valaki el akarja mozdítani a helyéről, arra szörnyű csapást fog mérni magas láz formájában. Különös jelekről is beszámoltak a szemtanúk, miszerint a fa mérgében füstöl (ami valójában csak egy bogárraj lehetett).
A hivatalnokok végül meghátráltak és új tervet készítettek, melynek már a hatalmas kámforfa is a részét képezte. A munkálatokat végül 1980-ban fejezték be, és nem csak körbeépítették, de a fa még egy kis szentélyt is kapott. Azóta is köszöni szépen, jól van.




Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















