Helyek
Nézz körbe Hollandia mesebeli falujában, ahol utak helyett patak folyik
Vannak a világon olyan helyek, amik éppen úgy festenek, mintha egy mesekönyvből keltek volna életre. Giethoorn faluja sem véletlenül kapta a Hollandia Velencéje becenevet.
Nincsenek sem utak, sem autók ebben a bájos falucskában, a legnépszerűbb közlekedési eszköz a csónak, autóutak helyett ugyanis csatornarendszer köti össze a házakat. Persze a keskeny járdákon elférnek a biciklisek is, de különlegessége miatt igazi turisztikai célponttá változott ez a hely.
Szürreális és gyönyörű – ez a két szó jellemzi talán leginkább a holland falut.
Az 1200-as években létrejött Giethoorn egy árvíz után épült fel, több mint hét kilométeres csatorna folyik át rajta, ezeken fahídak ívelnek át, a vízen pedig az úgynevezett suttogó-hajók közlekednek. Nevüket azért kapták, mert elektromos motorral működnek, hogy a csend és a nyugalom megzavarása nékül közlekedhessenek.
Így csak néhány kacsa hápogását és a madarak csicsergését lehet hallani a 2600 lelket számláló településen.
Egész évben lenyűgöző itt a látvány, télen azonban még ennél is különlegesebb, a befagyott vízen ugyanis előszeretettel korcsolyáznak a helyiek.
Fotó: Instagram / jilling
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

















