Bűnügy
Megölte és elásta üzlettársát egy férfi Csepelen
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2018 áprilisában megölte, majd elásta üzlettársát az áldozat Csepel-szigeti otthonának kertjében - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/scott-rodgerson-ffH_GkINfyY-unsplash-3.jpg?x33573)
Azt írták, a vádlott azért kereste fel üzlettársát otthonában, hogy együtt utazzanak autót vásárolni Németországba. Vita alakult ki köztük, és a vádlott a házból nyíló garázsba vezető lépcső tetejéről meglökte a sértettet, aki a lépcsősor aljára esett, és fejét beverte a térkőburkolatú talajba.
Az elkövető ezt követően egy betonvassal többször is fejen ütötte az esés után éppen felkelni szándékozó sértettet
– ismertette a főügyészség.
A tájékoztatás szerint az áldozat a bántalmazás miatt rövid időn belül meghalt. A vádlott ezt követően a holttestet egy talicskába tette, és az ingatlan hátsó részében lévő, korábban komposztálás céljából kiásott gödörhöz vitte. Az áldozatnál lévő értékeket megsemmisítette, majd a tetemet a gödörbe dobta, és eltemette. A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető ellen emberölés miatt emelt vádat – olvasható a közleményben.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.