Belföld
Kitört a balhé egy tatabányai áruházban – videó
A vádirat szerint az elkövetők 2022. május 2-án, egy tatabányai áruházban a kasszánál lévő sorba beálltak, ahol az előttük álló sértett nő a kasszapult szalagjára folyamatosan pakolt.
Az egyik vádlott férje is pakolt a szalagra, amit látva a sértett felhívta arra, hogy várjon egy kicsit, ezért a férfi az árut a szalagról levette. Az egyik nő a sértett magatartására megjegyzést tett, mire a sértett őt szidalmazta.

Haragjában ez a nő a sértettet egyszer mellkason lökte, majd a másik elkövető is odalépett, a két támadó hangos szidalmazás közben a sértett haját megrántotta. Az elkövetőket és sértettet két férfi választotta szét.
Ezután az elkövetők a sértetthez visszamentek, őt ismét kiabálva szidalmazták, mindketten egy-egy alkalommal megütötték az arcát, aki védekezésképpen mindkét támadó alkarját meglökte. Ezután az egyik nő a sértett haját megragadta, így a fejét rángatta, közben mindketten elestek. A másik elkövető is megragadta a sértett haját, két kézzel fogva azt húzta.
A további támadások elhárítása érdekében a földön ülő sértet – miközben az elkövetők a hajánál fogva rángatták – a nála lévő,
engedéllyel tartott, a csípőjére erősített tokban tárolt gáz-riasztófegyvert elővette és azzal nem célzott lövést adott le, ezért a nők a bántalmazást abbahagyták.
A vádlottak a sértettnek az orrán nyolc napon belül gyógyuló hámsérülést okoztak, emiatt a sértett nem kérte megbüntetésüket.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy
a Tatabányai Járásbíróság az elkövetőkkel szemben pénzbüntetést szabjon ki.
A videó itt tekinthető meg.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.