Belföld

A kormány szerint 546 ezer forint az átlagkereset februárban

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2022.04.26 | 11:18

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 31,7 százalékkal nőtt 363 100 forintra.

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 546 ezer forint volt 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagkereset kiugró emelkedéséhez elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása, az úgynevezett fegyverpénz, illetve a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér- és a garantált bérminimum-emelés járult hozzá – tette hozzá a KSH.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 445 000 forint volt, 14,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 31,7 százalékkal nőtt 363 100 forintra. A kedvezményeket, valamint az adó- és járulékmentességeket is figyelembe véve 374 800 forintot ért el, 31,9 százalékkal többet, mint tavaly februárban. A bruttó kereset mediánértéke 378 100 forint volt, amely 14,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.