Belföld
“Nyomorultul keveset keres a magyar ember” – megdöbbentő számok
Az átlag alatt keresők nagy számára, valamint a csökkenő reálkeresetekre hívta fel a figyelmet az MSZP alelnöke szerdán.

Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait a keresetekről,
ennek alapján a bruttó átlagkereset 577 ezer forint jelenleg.
Az ellenzéki politikus számításai szerint a nettó átlagkereset nem éri el átlagosan a négyszázezer forintot.
Rámutatott arra is, hogy az elmúlt hónapban közel hétszázalékos volt a reálbércsökkenés.
Nyomorultul keveset keres a magyar ember
– fogalmazott.
Szerinte a pénzügyi szolgáltatások területén, valamint az energiaiparban és az infokommunikáció területén dolgozók lehetnek elégedettek a fizetésükkel, mert ők messze az átlag felett keresnek. A 4,6 millió emberből ez 260 ezret jelent – részletezte.
Korózs Lajos azt mondta, körülbelül egymillióan vannak azok, akik messze az átlag alatt keresnek.
Megfőztem egy középkori receptet – mutatom is az eredményt!
Ide sorolta többek között
az oktatában dolgozókat, művészeti területen, a szociális és az egészségügy területén, az adminisztratív területen dolgozókat.
Kitért arra is, hogy
“durván” leszakadt a nyugdíjas háztartások jövedelme. A nyugdíjasok több mint hatvan százaléka jövedelmének nagy részét kizárólag rezsire és élelmiszerre fordítja
– tette hozzá.
Az MSZP alelnöke megismételte pártja javaslatait: június elejétől 5 százalékos visszamenőleges nyugdíjemelést kell biztosítani, mert a januári 15 százalékos emelést már “megette az infláció”.
Hozzátette: az alapvető élelmiszerek áfáját öt százalékra kell csökkenteni és el kell törölni az kiskereskedelmi különadót. Elmondta, amíg nem lesz nullaszázalékos az alapvető élelmiszerek áfája és nem törlik el a különadót, fent kell tartani az élelmiszerárstopot.
Közölte, a mintegy 300 ezer rászoruló családnak havi 20 ezer forintos élelmiszer-bankkártyát kell biztosítani.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.