Bűnügy

Ötven szúrással végezte ki volt szerelmét a gödöllői horror-anya

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2021.06.24 | 11:48

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki volt szeretőjét kikötözte és egy késsel több mint ötvenszer megszúrta, megvágta Gödöllőn; a férfi belehalt a sérüléseibe.

A főügyészség  közleményében azt írta, hogy az egyébként férjezett nő és a sértett között korábban szerelmi viszony volt. A nő házasságában született gyermekei apja is a sértett férfi volt.

A férfi 2020 elején úgy döntött, hogy nem akarja folytatni a viszonyt, azonban el akarta ismertetni az apaságát a tőle származó gyermekek esetében. A férfi egy másik nővel kezdett szerelmi kapcsolatot kialakítani, ami miatt az elkövető féltékennyé vált.

Az ügyészség szerint 2020. április 1-jén a sértett és az elkövető a férfi gödöllői otthonában összeveszett, majd a nő egy késsel a ház folyosóján megsebesítette a férfit. Ezután a férfit a hálószobában lévő ágyhoz kötözte és a felsőtestén legalább ötvenszer megszúrta, illetve megvágta.

A férfi az elszenvedett sérülések következtében meghalt.

Ezt követően a nő részben feltakarította a helyszínt és ruházatát is lecserélte, majd elhagyta a házat. De még aznap este telefonon bejelentette tettét a segélyhívó számon.
A Pest Megyei Főügyészség a nő ellen különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat – áll a közleményben.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Zene
Ők az idei MTV VMA díjazottjai
  • szerző:nuus
  • 2021. 09. 13.