Belföld
Részegen balestezett a fideszes politikus, ám úgy politizál tovább, mintha semmi se történt volna
A jobboldali fideszes részegen okozott balesetet, a baloldali meg a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
A Keszthelyi Járási Ügyészség Horváth Tamás Mihály keszthelyi fideszes önkormányzati képviselő ellen ittas vezetés miatt vádat emelt június végén.
A politikus véralkohol szintje az általa okozott baleset idején közepes fokú volt – írja a 24.hu.
Április 8-án szombaton délben Horváth Tamás Mihály a keszthelyi Ady Endre utcából fordult rá a Tapolcai útra, de nem tudta bevenni a kanyart, ezért átsodródott a másik sávba, ahol nekiütközött egy szabályosan közlekedő autónak. A balesetben a vétlen járművezető nő és utasa is könnyebben megsérült. A rendőrök megszondáztatták a helyi Fidelitas elnökét, a Keszthelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KKEF) vezetőjét, majd előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra, a jogosítványát pedig elvették.
A Fidesz azóta is hallgat az ügyben, a lap kérdéseire sem válaszoltak. Horváth Tamás Mihály a balesetet követő testületi ülésen állítólag beszélt a történtekről, de mivel „ügyesen” a nyílt és zárt napirend között szólalt fel, így sem a helyi tévé nem számolt be róla, sem a jegyzőkönyvben nincs nyoma. Horváth Tamás Mihály ekkor bocsánatot kért, és elmondta, hogy a történtek ellenére tovább politizál.
A képviselő hivatalos Facebook-oldalán egyetlen szó sincs az általa okozott balesetről, így természetesen bocsánatkérés sem olvasható. Horváth néhány nappal ezelőtt Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetővel fotózkodott a Fidelitas rendezvényén, úgyhogy a pártja szerint nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni. Míg szembe nem jön megint egy részeg fideszes.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ne mááááár, Balos Barom, méghogy “önkormányzati képviselő”?????
Az nem is tényező mifelénk, aki még nem volt ilyesféle pozícióban, Dunát lehet velük rekeszteni!!!
Főleg, hogy ilyen alacvsony. 🙂