Belföld
„Menjetek a k**** anyátokba!” – nagyon várják már Szijjártó akkumulátor-feldolgozóját Borsodban
Alsózsolcán kis híján elverték az akkumulátor újrahasznosító képviselőit a lakossági fórumon.
Az Alsózsolcán akkumulátor-újrahasznosítót tervező szlovén Andrada cég lakossági fórum keretében mutatta meg a helyieknek az egyelőre üres üzemcsarnokot csütörtökön. Az eseményen felháborodott emberek kérték számon a beruházót az Északhírnök szerint.
Szijjártó Péter fideszes külügyminiszter
kedden Szlovéniában jelentette be az üzem megépítését, miközben a helyiek nagyon keveset tudnak róla. A beruházást ellenző Szilágyi László polgármester a lakossági fórumon a elmondta,
nem tudnak környezetvédelmi tanulmányról a beruházással kapcsolatban.
A cég képviselői jártak a településen és megegyeztek velük, hogy a lakosság felé is közvetítik majd a szándékaikat, mivel az akkumulátorokkal kapcsolatos üzemek félelmet kelthetnek az emberekben. Ezt azonban – a polgármester szerint érthetetlen módon – elmulasztották.
Mi is csak a kormányhivatal közleményéből tudtuk meg,
hogy a beruházás zöld jelzést nyert – mondta Szilágyi.
Négy napos túra az ország egyik legszebb helyén, nézz bele a videónkba, ha érdekel merre jártunk!
A fórum résztvevői többek között arról érdeklődtek, hogy hogyan valósítja meg az Andrada, hogy semmilyen veszélyes anyag ne szivárogjon ki a zárt rendszerből, és
mi lesz az akkumulátorok ledarálásával járó porral,
míg más amiatt aggódott, hogy a város iskolájához közel egy olyan üzem létesül, amely évente 10 ezer tonna veszélyes hulladékot kíván hasznosítani.
A cég képviselői azt mondták, hogy a technológia hordoz magában előnyöket és kihívásokat is, ez pedig érzékelhetően nem nyugtatta meg a hallgatóságot és záporozni kezdtek a kérdések – írta az Északhírnök. Az például többször elhangzott, hogy „Kinek a keze van ebben? Ki engedélyezte?”, de azt is bekiabálták, hogy
Menjetek haza, menjetek a kurva anyátokba!
Valaki arra hívta fel a figyelmet, hogy miképp kaphat egy külföldi beruházó 4,7 milliárd forintnyi kormánytámogatást, amikor a tanárok fizetésére nincs pénz, de a hazai vállalkozásokat sem támogatják kellőképpen. Egy idősebb férfi arra hívta fel a figyelmet, hogy a veszélyes anyagokat feldolgozó gyárat éppen egy védett vízbázis fölé húzzák fel. A pokol a kérdésfeltevések közben szabadult el, az Északhírnök azt állítja, hogy
nem sokon múlt, hogy a cég képviselőit, egy férfit és egy nőt jól megverjék.
Őket végül biztonsági emberek kísérték ki.
Köszi, fideszesek: illegális akku-hulladék raktárat találtak Ikladon, maró szag terjeng mindenfelé
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.