Belföld
A Népligetig követni tudták a robbantót, aztán eltűnt a képből
Legalább még egyszer átöltözött a Teréz körúti robbantó, akit a térfigyelő kamerák felvételei alapján egészen a Népligetig követni tudtak a rendőrök.
A Blikk információi szerint nem szállt semmilyen tömegközlekedési eszközre a robbantás után a gyanúsított, hanem elgyalogolt a körútról egészen a Népligetig, A lap szerint feltehetően a lebukás veszélyét akarhatta minimalizálni, mivel tömegközlekedési eszközökön könnyebb lett volna a beazonosítása.
Az viszont teljes homály, hogy hova tűnt a Népligetből, eddig tudták ugyanis nyomon követni a térfigyelő kamerák felvételei alapján. A Népligetben lehetősége nyílhatott akár arra is hogy nemzetközi buszrállomáson egy külföldre tartó buszra szálljon, de a Ferencvárosi pályaudvaron akár vonatra is szállhatott, de ott is parkolhatott valahol a Népligetben az autójával. Egyszóval, a férfi, miután működésbe hozta valószínűleg házi készítésű pokolgépét, majd hidegvérrel végignézte ahogy A. Szabina és V. László járőrök megsérültek, majd egy órán át gyalogolt (kb. 4 kilométert), aztán pedig eltűnt – legalábbis a nyomozás eddigi állása szerint.
A rendőrséghez időközben sorra futnak be a lakossági bejelentések, de értékelhető infó eddig nincs, vagy nem tették még közzé a rendőrök.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.