Belföld
Megtörte a csendet a sofőr, aki miatt a 9 éves kisfiú meghalt kedden
Borzasztóan sajnálja a történteket.
Ahogyan arról korábban mi is írtunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) indítványozta a gyanúsított letartóztatását, aki kedden reggel autójával nekiment egy kőkerítésnek a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskola udvarán. A kődarab levágódott és egy ott tartózkodó fiúra zuhant, aki sajnos a helyszínen életét vesztette. Az édesanyja is megsérült, őt kórházba szállították.
Tragédia Budapesten: Az iskola előtt halt meg a 9 éves kisfiú
“A rendőrség gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset okozásának megalapozott gyanújával hallgatta ki a gyanúsítottat. A gyanúsított nem tett panaszt a gyanúsítás ellen, és bár részletes vallomást nem tett, kifejezte sajnálatát az események miatt, és közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal”
– mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina.
A rendőrség letartóztatást javasolt a gyanúsítottal szemben a kihallgatás után, azonban a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfi szabadlábra helyezését rendelte el. Ennek oka az volt, hogy nem találtak olyan eljárási cselekményt, amelynek eredményeként a gyanúsított veszélyeztetné a közrendet. A gyanúsított korábban büntetlen előéletű volt és nem követett el közlekedési szabálysértéseket.
Ezenkívül rendelkezik bejelentett lakcímmel és munkahellyel, valamint stabil életkörülményekkel, ezért hozták meg a döntést a letartóztatás megszüntetéséről.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.