Belföld
A magyaroknak már több mint harmada attól fél, hogy idén nem tudja befűteni a lakását
Nem igazán érezzük az Orbán által duruzsolt "pozitív nulla" reálbér emelkedést, bármit is jelentsen az.
Az Egyensúly Intézet felmérte, mennyi pénzt tartanánk szükségesnek havi megélhetésünkhöz. Júniushoz képest 10 százalékponttal csökkent a legalább havi nettó 250 ezer forintot, azaz a szűkös megélhetéshez elegendő összeget keresők aránya. Az átlagosnak tartott életvitelhez már személyenként havi nettó 400 ezer, a gondtalan megélhetéshez pedig 600 ezer forintra lenne szükség: az előbbihez nettó 50 ezer forinttal, az utóbbihoz pedig
nettó 100 ezer forinttal több kell havonta, mint júniusban.
A megkérdezettek közel kétharmada (63 százaléka) továbbra is azzal számol, hogy a háztartása bevétele nem fog változni, 6 százalékponttal – 15 százalékról 21 százalékra – nőtt azok aránya, akik már bevételcsökkenésre számítanak. Szeptemberben már csak 4 százalékponttal kevesebben,
már csak 7 százaléknyian kalkuláltak anyagi gyarapodással.
Az Egyensúly Intézet szerint a magyar társadalom 59 százalékának lesz annyi pénze a következő negyedévben, hogy legalább minden második napon húst vagy halat egyen. A megkérdezettek nagyjából harmada gondolta ennek az ellenkezőjét (35 százalék). A magyarok 28 százaléka már nem tudná megoldani egy 100 ezer forintos, hirtelen keletkező kiadás fedezését. További 41 százalékának problémát jelentene egy ekkora kiadás, de még meg tudná oldani saját erőből. Csupán a lakosság 27 százaléka tudná gond nélkül kifizetni a kérdésben megjelölt összeget.
Az adatok nem jelentenek érdemi változást 2022 novemberéhez képest,
miközben tavaly november és idén augusztus között az átlagos infláció 22,3 százalék volt, így a 100 ezer forint vásárlóértéke jelentős mértékben csökkent.
A megkérdezettek nagyjából kétharmadának (62 százalék) továbbra is lesz annyi pénze a következő negyedévben, hogy kiegyenlítse a fűtésszámláját. A magyarok negyede (25 százalék) számolt be arról, hogy

alkalomadtán nem lesz lehetősége melegen tartani az otthonát.
A társadalom közel tizede kifejezetten borúlátó: 9 százaléknyian vannak azok, akik úgy érzik, hogy egyáltalán nem fogják bírni anyagilag a lakásuk kifűtését. Az elmúlt háromnegyed évben ebben a kérdésben sem történt érdemi elmozdulás – még úgy sem, hogy közeleg a fűtésszezon. A legfrissebb eredmények alapján egy magyarnak jellemzően havi nettó 250 ezer forint kellene a szűkös megélhetéshez, míg az átlagosnak tartott életvitelhez már havi nettó 400 ezer,
a gondtalan megélhetéshez pedig havi nettó 600 ezer forintra lenne szükség.
A megkérdezettek 4 százalékának nincs jövedelme, miközben 46 százalék nettó negyedmillió forint alatti jövedelemből gazdálkodhat havonta. Ez azt jelenti, hogy minden második válaszadó – házastársi vagy rokoni támogatás nélkül – nem tudja előteremteni a szűkös megélhetéshez szükséges összeget. A válaszadók további 37 százaléka arról számolt be, hogy havonta nettó 250 ezer feletti, de nettó 400 ezer forint alatti összeg felett rendelkezik. Tízből kilenc érvényes választ adó (87 százalék) jövedelme nem éri el az átlagosnak ítélt anyagi feltételekhez (a személyenkénti havi nettó 400.000 forinthoz) szükséges szintet.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.













