Belföld

Gyerekként elrabolták, és a Csellengőkben is keresték a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját

  • Szerző:nuus
  • 2016.10.22 | 10:50

Szülei válása után rabolta el őt és testvérét az apja.

plaszlo_csellengok

A Blikk információi szerint gyermekkorában a szülők viszonya elmérgesedett, később elváltak. Apja állítólag tartott attól, hogy az anyjánál helyezik el a fiát, ezért külföldre, Dél-Amerikába költözött, és magával hurcolta gyermekeit is – mondta ezt egy taksonyi férfi.

2001-ben tűntek el Budapestről, ekkor kerültek be az eltűnt gyerekekről szóló Csellengők című műsorba is.

A robbantó apja ellen állítólag nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt. Nem elképzelhetetlen, hogy ezek a viharos gyermekkori élmények okozhattak visszafordíthatatlan károkat Lászlóban.

Szeptember 24-én történt a robbantás a Teréz körúton, Budapesten. Két rendőr sérült meg a helyszínen, egyikük életveszélyesen, őket a héten engedték ki a kórházból. Korábbi cikkeinket a témáról itt találod. A robbantót előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és robbanóanyaggal való visszaélés bűntettével gyanúsítják.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló