Belföld
Körözést adnak ki Szabó Bálint ellen
Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselőnek ma kellett volna bevonulnia a börtönbe.
Szabó Bálint szegedi önkormányzati politikus tavaly szeptemberben üldözni kezdte a miniszterelnöki, TEK-es járművekből álló konvojt.
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított képviselő letartóztatását.
A Pesti Központ Kerületi Bíróság 1 év 6 hónap börtönre ítélte, de a büntetését 4 év próbaidőre felfüggesztette. Emellett pedig 6 évre eltiltották a közúti járművezetéstől is. Az eljárás ideje alatt a szegedi politikus összesen 7 és fél hónapot volt előzetesben – írja az Index.
Szabó tavaly augusztus 20-án az általa szervezett
„gazdatüntetés” keretei között lezárta Budapesten a Dózsa György út egyik sávját néhány gépjárművel. A kapott 40 ezer forintos szabálysértési bírságot nem tudta befizetni, mert a börtönben volt. „Ezért 8 nap elzárásra változtatták”, mondta akkor.
Szabót felszólították, hogy december 11-én jelenjen meg a szegedi börtönben. A portálnak most azt mondta:
Azért nem vonultam be a Csillag börtönbe,
mert jogszerűtlennek tartom az eljárást.
Mint mondta, „nonszensznek tartja, hogy egy szabálysértési ügy miatt gyilkosok közé akarják bedugni”.
Az Index úgy tudja, hogy mivel a politikus nem vonult be időben a börtönbe, ezért a rendőrség országos körözést fog kiadni vele szemben.
Nem fogok bujkálni, nyugodtan kereshetnek. Pénteken például részt veszek a szegedi közgyűlésen, ugyanis a mai napig megmaradt a képviselői mandátumom.
Tizenötödszörre se volt hajlandó terroristának nevezni a politikus a Hamaszt, a riporter tajtékzott!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.