Külföld

Sokkoló felfedezést tettek a hatóságok egy titkos laborban

  • Szerző:nuus
  • 2023.08.03 | 15:48

Génmódosított állatok, vírusok hemzsegtek a titkos laborban.

Fotó (illusztráció): Pixabay

Engedély nélkül működtette egy kínai cég a Kaliforniában talált labort.

A Prestige Biotech célja az volt, hogy diagnosztikai laboratóriumot alakítsanak ki itt, de soha nem kaptak meg semmiféle engedélyt.

Az épület rendeltetését illetően még tavaly decemberben kezdtek el vizsgálódni, néhány hónapja pedig az is kiderült, hogy feltehetően fertőzőképes anyagokat, kísérleti állatokat és testnedveket kezeltek az illegális laborban.

A további vizsgálódások során aztán feltehetően a helyszínen fejlesztett terhességi és koronavírus-tesztekre is bukkantak a hatóságok, akik megpróbálták felvenni a kapcsolatot a Prestige Biotechhel, de nem jártak sikerrel – írja a Dívány.hu.

Az épületet teljesen megtisztították a potenciálisan fertőző és veszélyes anyagoktól júliusban, az ügy azonban még nem ért véget. Az FBI és az amerikai járványügyi hivatal is beszállt a kutatásokba.

Arra is fény derült, hogy a laborban legalább húszféle fertőző anyagot tároltak.

Ezt követően júliusban teljesen megtisztították az épületet a potenciálisan fertőző és veszélyes anyagoktól. Az ügy itt azonban még nem ért véget, a kutatásokba beszállt az FBI, illetve az amerikai járványügyi hivatal, a CDC is.

Többek között HIV, Covid, rubeola, chlamydia, malária és még további kórokozókat is találtak.

A helyszínen több száz egeret is találtak,

az állatokat élelem és víz nélkül hagyták magukra, 180 el is pusztult közülük, mire bejutottak a laborba, közel 800-at pedig elaltattak.

Az állatok a feltételezések szerint génmódosítás útján átprogramozták arra, hogy könnyen elkapják, majd terjesszék a koronavírust.

Forrás: Dívány


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá 1 hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Bulvár
Meghalt Szirtes András
  • szerző:nuus
  • 2023. 09. 29.