Bulvár

Kínos: Kulcsár Edina közösségi oldalán üzenget – ezúttal G.w.M exe lehetett a címzett?

  • Szerző:nuus
  • 2023.01.12 | 19:18

Azt hinnénk, már nem lehet tovább fokozni.

Az újdonsült szerelmespár nem győzi bizonygatni közösségi oldalukon, mennyire dúl köztük a szerelem. Nemrég a Story magazinnak beszéltek arról, hogy milyen esküvőt terveznek. Edina arról beszélt, hogy az esküvő kapcsán már több száz név merült fel, de nem bánja.

Fotó: RTL

Úgy vagyunk vele, hogy adjuk meg a módját, mert ő először, és mindketten utoljára házasodunk. Hisszük, hogy a végállomásai vagyunk egymásnak, és hogy ez a szerelem örökké fog tartani

nyilatkozta Edina, aki nemrég volt férjébe is keményen belerúgott. Többször is célozgatott már arra, hogy Szabó András Csuti nem tudta megadni számára azt a biztonságot, amire vágyott. Mint mondta, régen meg volt arról győződve, hogy “már nem létezik klasszikus férfi-női szerep”, elmondása szerint “aszerint élte az életét, hogy mindent neki kell előteremtenie”. Belefásult a munkába, aminek ugyan “meg is lett a gyümölcse, ez viszont nagyon sok lemondással járt” a számára, úgy érzi elvesztette a belső nőiességét.

Most pedig, hogy megtapasztaltam egy új családi mintát, beláttam, hogy nem mindent nekem kell csinálnom, mert mellettem van egy erős férfi, aki megadja azt a fajta biztonságot, amit világéletemben én akartam megteremteni a szeretteim számára

– mondta Kulcsár, aki G.w.M méltatása közben újra volt férjét alázta meg.

Ez már nekünk kínos: Újra megalázta elhagyott férjét Kulcsár Edina

Kulcsár Edina most egy sokatmondó idézetet osztott meg 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában, amit annyira helytállónak talált, hogy a tegnapi nap után ma ismét megosztott.

Ezt tegnap tettem ki, de úgy érzem ma is itt van ennek a helye!

– fűzte hozzá a fotóhoz.

Amikor egy kártékony ember többé már nem tud téged irányítani, megpróbálja azt befolyásolni, ahogyan mások látnak téged. Ne foglalkozz a hazugságaival, előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság rólad… és róla is!

– olvasható az Edina által megosztott fotón.

Sokan úgy vélik, hogy a fenti szöveg G.w.M volt párjának szól, aki ma az RTL Reggeli műsorában adott interjút, amiben azt is elmondta, hogy “több mint negyvenmilliós adóssággal maradt ott a két gyerekkel” – írja a Life.hu.

Nagy Melanie elmondása szerint a gyerektartás várt összegének is csak a negyedét fogja megkapni. A történtek ellenére derűsen látja jövőjét, szerelemre egyelőre gondolni sem mer, legfőbb célja, hogy két gyermekének minden tőle telhetőt megadjon.

 

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló