Bulvár

Schobert Norbi kitálalt: Visszaéltek a betegségével a cégen belül

  • Szerző:nuus
  • 2023.01.19 | 15:18

Az elmúlt év végén beszállítási problémák merültek fel, amiket Norbi idővel megoldódó logisztikai gondokkal magyarázott.

Időközben azonban a cég irodáját egy jelentősen kisebb helyre költöztette, illetve vállalkozásának igazgatóságát is átalakították.

A Blikk úgy tudja, hogy a korábbi igazgatóságot megszüntették, és Norbi egyszemélyben, vezérigazgatóként felügyeli az Update-birodalmat, amely az elmúlt hónapokban a harmadára csökkent:

már csak 32 üzlet van nyitva hazánkban, valamint 4 Szlovákiában.

Sorra zárnak be az Update-boltok, csődbe ment Schobert Norbi? Megtörte a csendet a fitneszguru

Ám bizonyos termékeket továbbra sem lehet kapni: volt bolt, amelyikben arról beszéltek, hogy míg az új beszállítói szerződések nem köttetnek meg minden portékára, a meglévő raktárkészletet élik fel.

A lap megkereste Schobert Norbit, aki bevallotta, nehéz éveken van túl, s nem csak a magán-, de az üzleti életét tekintve is, ám azon van, hogy mindent rendbe tegyen cége körül.

“Az első csapás a koronavírus járvány volt. Rengeteg bolt ráment a vásárlási korlátozásokra: a plázákba nem mehettek be az emberek, így kevesebbet vásároltak, a bérleti díjak azonban nem csökkentek.

Majd jött a sztrókom, és sajnos, cégen belül volt, aki visszaélt a betegségemmel.

Majd jött a rezsiválság, az élelmiszerinfláció, ami még tovább csökkentette a boltok számát. Ennek az lett a vége, hogy egy komoly befektető állt a cégem mögé, teljes reorganizáció zajlik”

– árulta el Norbi, aki már látja a kiutat ebből a nehéz helyzetből. Mint mondta, eddig kizárólag franchise-rendszerben működtek, de mostantól lesznek saját boltok is. Azt is elárulta, hogy rengeteg új termék jön, nem csak Update.

Logisztikai váltás is történt. Komoly váltáson megy át a cég, és mindenben benne vagyok, a további részletekről azonban nem beszélhetek

– nyilatkozta az üzletember a lapnak, aki elárulta, hogy a napokban több, nemrégiben bezárt üzlet is újra kinyit.

Forrás: Blikk

Ifj. Schobert Norbi elárulta, mire fogja költeni a pénznyereményét – nagy tervei vannak


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Gyászol Hosszú Katinka
  • szerző:nuus
  • 2023. 01. 03.