Bulvár

Lagzi Lajcsi kórházba került: “Nem akarom, hogy tepsiben vigyenek el otthonról”

  • Szerző:nuus
  • 2023.01.27 | 17:18

Kórházban töltötte a születésnapját.

A mindig vidám, viccelődő mulatós sztár ezúttal megtörten reagált a Blikk kérdéseire.

Ahogyan arról korábban mi is írtunk, most már biztos, hogy Lagzi Lajcsinak le kell ülnie a 3 év 6 hónap börtönbüntetést, és négy évre eltiltották a közügyektől is, továbbá több mint négymillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték.

Lagzi Lajcsi teljesen kifordult önmagából, mióta tudja, hogy börtönbe kell vonulnia

Mint mondta, korábban mindig családi képeket nézegettek a gyerekekkel a születésnapján, most azonban más mederben zajlott a beszélgetés.

Lagzi Lajcsi elmondása szerint nagyon megviselték az elmúlt időszakban történtek, mind pszichésen, mind pedig egészségügyileg.

Az elmúlt hét év felőrölte az energiámat. Azt hittem, sohasem fogy el belőlem a lendület, de most úgy érzem, mégis

– mesélte megtörten a lapnak. Mint mondta, több probléma is jelentkezett nála a közelmúltban, “amik valószínűleg lelki eredetűek, de már szervi problémákban is mutatkoznak”. Többször törnek rá fulladási rohamok is, legutóbb a kisebbik fia is szemtanúja volt egy ilyennek. Annyira megijesztették a történtek, hogy azonnal mentőt akart hívni, de édesapja nem engedte.

Nem akarta, hogy a fia szeme láttára vigye el a mentő, de bevallotta, ő is nagyon megijedt.

Olyan fullasztó érzést azelőtt még sosem éltem át. Levegőért kapkodtam percekig.

A lapnak elmesélte, hogy nem sokkal később bevonult egy magánkórházba vizsgálatokra. Lagzi Lajcsi elmondása szerint az eredmények elég rosszak lettek, ráadásul nem jöttek rá arra, hogy mi okozza a fulladásos rohamokat.

Amíg tehetem, addig dalolni és zenélni fogok. De én is érzem, hogy besokalltam és megfáradtam. Nem akarom, hogy tepsiben vigyenek el otthonról. Akár egy fulladásos roham miatt. De mindig is vasakaratú embernek tartottam magam, most sem akarok haknizni az egészségügyi gondjaimmal.

Lajcsi lelki problémáihoz természetesen hozzájárul a hét éve húzódó ügye is. Noha novemberben másodfokon is bűnösnek találták, s emiatt három és fél év börtönre ítélték, hivataloson, írásban még most sem kapta meg az ítéletet.

Fura, amit mondok, hiszen ártatlannak vallom magam, de ha lehetne, mindent magamra vállalnék, hogy mások ne szoruljanak miattam. Az ügyvédeim persze, erről lebeszélnek, és azt mondják, ne beszéljek hülyeségeket, hiszen egyrészt ezt meg sem tudnám tenni, másrészt nem követtem el semmit, de én ki merem jelenteni: magamra vállalnék mindent.

Forrás: Blikk


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.