Bulvár

Ide menekült el a válása után Kucsera Gábor

  • Szerző:nuus
  • 2023.02.03 | 19:18
  • trendindex: 2

A világbajnok kajakozó Kucsera Gábor munkájába menekült.

Ahogyan mi is megírtuk, Tápai Szabina és Kucsera Gábor házassága zátonyra futott. Az ex-kézilabdás Tápai Szabina többek között arról is beszélt, hogy nagyon jó a viszonyuk, a gyerekek pedig örök kapocs lesznek közöttük, miközben a házasságuk már menthetetlen. Szabinában most ért meg a döntés, hogykitálaljon, Kucsera Gábor viszont szinte menekül a nyilvánosság elől, nem szeretne bármit is hozzáfűzni a korábban elhangzottakhoz.

A sportoló korábban arról mesélt, hogy új szenvedélyeket talált magának,

tv2

de akkor még senki nem tudhatta, mi is ennek az oka. A Kucsi Tanya szervezése mellett Gábor másik szenvedélyének is hódol, hiszen az asztalosmunkába is belefogott ebben a nehéz időszakban. „Nem pihentem sokat a táborozás után, pénteken vége volt, és már hétfőn vissza is tértem a műhelybe. Szerencsére rengeteg munkám van ott is, így nem unatkozom majd. Úgy érzem, hogy ezzel

a két elfoglaltsággal most új szenvedélyekre találtam,

amelyek kikapcsolnak és feltöltenek. Persze a sportot sem hagytam abba, csak háttérbe szorult kicsit. Ha lehet, azért a reggeli vagy az esti időszakban eljárok edzeni”

– mondta tavaly nyár végén, amikor már  külön élhettek Szabinával

Férjes modellel csalhatta Kucsera Gábor Tápai Szabinát?


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló